Sunak, Mordaunt vagy Truss – közülük kerülhet ki az új brit miniszterelnök

Rishi Sunak tűnik a favoritnak, de egy friss kutatás szerint kikapna, akár Penny Mordaunttal, akár Liz Truss-szal kerülne szembe az utolsó voksolási fordulóban.

Rishi Sunak volt pénzügyminiszter, Penny Mordaunt külkereskedelmi államtitkár, korábbi védelmi miniszter és Liz Truss külügyminiszter jutott be a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengés utolsó frakciószavazási fordulójába a keddi, negyedik voksolás után. A szerdai, ötödik fordulóban talpon maradó két jelölt közül a Konzervatív Párt tagsága választja meg a párt új vezetőjét, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke lesz.

A legtöbb voksot – 118-at – az eddigi három fordulóhoz hasonlóan kedden is Sunak kapta, a második helyre 92 szavazattal ismét Mordaunt került, a harmadikon pedig Truss végzett. Ők 82-en támogatták. Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár, aki a legkevesebb – 59 – szavazatot gyűjtötte, kiesett.

A vezetőválasztást az tette szükségessé, hogy Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök az utóbbi hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán nemrégiben bejelentette lemondását a Konzervatív Párt vezetői posztjáról. Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelenti, de Johnson a lemondás bejelentésével egy időben közölte, hogy utódja megválasztásáig – szeptember elejéig – ellátja hivatali teendőit.

A tisztségért nyolcan indultak, az alsóházi konzervatív frakció múlt szerdán kezdte a szavazássorozatot a jelöltekről. Az első fordulóban a szabályok szerint legalább harminc frakciótag voksát kellett megszerezni a továbbjutáshoz. Ez Jeremy Hunt volt egészségügyi miniszternek és Nadhim Zahawi pénzügyminiszternek nem sikerült, így ők már az első fordulóban kiestek a versengésből.

A további fordulókban rendre az a jelölt esik ki, aki a legkevesebb voksot kapja a konzervatív frakció tagjaitól.

A szerdai, utolsó frakciószavazási fordulóban talpon maradó két jelölt közül a Konzervatív Párt hozzávetőleg 160 ezer regisztrált tagja választja meg a párt következő vezetőjét postai vagy elektronikus szavazással. Ennek eredményét szeptember 5-én jelentik be.

Nemrég még a 42 éves Sunak számított favoritnak, de ugyanazok a botrányok, amelyek Johnson népszerűségét kikezdték, az ő támogatottságát is megtépázták. A londoni rendőrség például – Johnsonhoz hasonlóan – néhány hete őt is megbírságolta a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások megsértése miatt.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov szerdán ismertetett legfrissebb felmérése szerint ha Rishi Sunak lesz az egyik olyan jelölt, aki az utolsó, szerdai frakciószavazáson versenyben marad, a következő, döntő szakaszban, vagyis a párttagság körében tartandó választáson valószínűleg vereséget szenvedne, akár Liz Truss külügyminiszter, akár Penny Mordaunt külkereskedelmi államtitkár lesz az ellenfele. Sunak veresége esetén Truss vagy Mordaunt lenne az Egyesült Királyság harmadik miniszterelnöknője Margaret Thatcher és Theresa May után.

Forrás: https://hvg.hu/vilag/20220719_rishi_sunak_penny_mordaunt_liz_truss_miniszterelnok_boris_johnson

Részvény: