Több orosz portál, köztük a Ria Novosztyi állami hírügynökség is átvette a „Ruszics Army” szélsőségesen oroszpárti Telegram-csatorna azon elemzését, amely megállapítja: hivatásos amerikai katonák harcolnak az oroszországi Kurszk régióban.
A „Ruszics Army” beszámolója szerint az orosz csapatok megsemmisítettek egy ukrán katonai járművet, egy, az Amerikai Egyesült Államok által biztosított Stryker APC-t, vagyis csapatszállító harcjárművet.
Ennél is fontosabb azonban, hogy a „szétrobbantott” harcjárműben angolul írt dokumentációt találtak, különböző esetekre szánt cselekvési terveket, kódokat, illetve a legénység névsorát, rangjelzését és vércsoportját taglaló iratot.
A mostani eset különlegessége, hogy az amerikai fegyveresek nem zsoldosok, hanem hivatásos amerikai katonák – írja a Ruszics Army, miután az egyik listán szereplő névről kiderítették, 2013-ban csatlakozott az amerikai fegyveres erőkhöz.
Ezzel a csatorna egyben bizonyítottnak látja azt, hogy
az egész kurszki hadműveletet a Pentagon tervelte ki, irányította, és hivatásos amerikai katonákat is bevetett a cél elérése érdekében.
A csatorna egyébként egy szélsőségesen oroszpárti Telegram-csoport, viszont több, mint egy millió fős feliratkozó-táborával az egyik legolvasottabb háborús blog. Gyakran terjeszt túlzó, vagy egész egyszerűen hamis állításokat.
Ennek ellenére az amerikai katonai személyzetről szóló elemzésüket több orosz portál is átvette, illetve az állami hírügynökségnek számító Ria Novosztyi „Partner hírek” blokkjában is felbukkant a beszámoló.