Sorra mondják le Oroszországban ukrán támadástól tartva a katonai parádékat

Május 9-én ünneplik a náci Németország fölött aratott szovjet győzelmet Oroszországban, de egy ukrán támadástól való félelem sok helyen a jelek szerint nagyobb, mint a „nagy honvédő háború” iránti nosztalgia.

Hat orosz régió kormányzója jelentette be eddig, hogy törlik a május 9-ei győzelmi napi felvonulásokat, mert tartanak az esetleges ukrán támadásoktól – írja a Guardian. Május 9-én ünneplik Oroszországban a náci Németország felett aratott szovjet győzelmet, az ilyenkor szokásos katonai felvonulás a Putyin-rendszer legfontosabb erődemonstrációs programja, a „nagy honvédő háború” a rendszer központi ideológiájának része.

Legutóbb egy, az ukrán határtól több mint 600 kilométerre fekvő régió mondta vissza a maga felvonulását, „biztonsági okokra” hivatkozva. Korábban Belgorod, Kurszk, Voronyezs, Orjol és Pszkov régiók, valamint az Oroszország által 2014 óta megszállás alatt tartott Krím-félsziget vezetői is lemondták az éves katonai parádét.

„Nem lesz felvonulás, hogy ne provokáljuk az ellenséget a nagyszámú felszereléssel és szolgálatban lévő személyekkel Belgorod központjában” – fogalmazott az egyik régió vezetője, Vjacseszlav Gladkov még áprilisban.

A „nagy honvédő háború” és az ukrajnai „különleges katonai művelet” közti párhuzamot erőltette Vlagyimir Putyin orosz elnök tavalyi győzelmi napi beszédében, amikor azt mondta: a mai orosz hadsereg azért harcol Ukrajnában, „hogy a világon ne legyen helye mészárosoknak, gyilkosoknak és náciknak”. „A győzelem a miénk lesz, mint 1945-ben” – tette hozzá.

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő kedden újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, „mindent megtesznek a biztonság garantálása érdekében” a győzelem napján. „Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a kijevi rezsim, amely számos ilyen támadás, terrorcselekmény mögött áll, tervezi folytatni ezt a vonalat” – mondta Peszkov arra az újságírói kérdésre, hogy fenyeget-e ukrán támadás május 9-én.

A hatóságok Moszkva és Szentpétervár elleni dróntámadások miatt is aggódhatnak, Ukrajnának ugyanis korábban sikerült drónokkal mélyen orosz területen belül csapásokat mérni, többek között egy légibázist is eltaláltak a Moszkvától mindössze 240 kilométerre fekvő Rjazany közelében.

Az orosz főváros biztonsági szolgálatai a múlt héten bejelentették, hogy két hétre lezárják a Vörös teret a nyilvánosság elől, hogy felkészüljenek a katonai parádéra, amelyen várhatóan Putyin is megjelenik majd.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230502_Sorra_mondjak_le_Oroszorszagban_a_katonai_paradekat_ukran_tamadastol_tartva

Részvény: