Scholz kancellár szerint ideje beszélni a békéről, és szükség lenne egy konferenciára, amire az oroszokat is meg kellene hívni

Az Ukrajna által tervezett második békekonferencián ott kell lennie Oroszországnak is. Erről Olaf Scholz német kancellár beszélt a ZDF-nek adott interjújában. A kancellár szerint eljött a pillanat, amikor tárgyalni kell róla, hogy miként lehet hátrahagyni a háborús helyzetet és megkötni a békét. Scholz azt mondta, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel rendkívül őszinte megbeszéléseik voltak, melyek során egyetértettek abban, hogy a következő békekonferenciát okvetlenül meg kell szervezni, és azon feltétlenül ott kell lenniük az oroszoknak.

Ezzel együtt a német politikus dátumról vagy határidőről nem beszélt, és egyéb részleteket sem említett.

Volodimir Zelenszkij először idén nyáron, nem sokkal a mérsékelten sikeres svájci találkozó után beszélt arról, hogy szükség lenne egy második konferenciára, amelyen Oroszország is képviseltethetné magát. A folytatásban egy ideig többször felmerültek ezek a tervek – vagy elképzelések –, ám az ukrán hadsereg kurszki hadműveleinek beindulása óta háttérbe szorultak.

Az oroszok több alkalommal is azt mondták, a feltételeik – amelyek eléggé meredekek – teljesülése előtt nem készülnek részt venni ilyen eseményeken. 

Részvény: