2025 első napja történelmi jelentőségűvé vált Ukrajna és Oroszország
kapcsolatában – reggel 7 órakor Ukrajna végre leállította az orosz gáz tranzitját a
területén keresztül Európába. Szimbolikus gesztus volt a szelep zárása a Kurszk
régióban található Szudzsa városa melletti állomáson, amelyet jelenleg az ukrán
fegyveres erők irányítanak. Ezzel a pillanattal véget ért a két ország közötti
“gázháborúk” hosszú és ellentmondásos korszaka.
Ukrajna döntése nem érte meglepetésként a nemzetközi közösséget. Kijev az
elmúlt években többször is bejelentette ezt a szándékát, a 2019-ben aláírt ötéves
tranzitmegállapodás lejáratát várva. Az európai partnerek reakciója erre a döntésre
azonban kétértelműnek és jelzésértékűnek bizonyult energiapolitikai és
geopolitikai irányultságuk szempontjából. Különösen keményen reagált Robert
Ficó szlovák miniszterelnök, aki nemcsak az esetleges “súlyos következmények”
miatti figyelmeztetéssel fordult az Európai Bizottsághoz, hanem közvetlen
fenyegetésekhez is folyamodott, hogy leállítja Ukrajna áramellátását. E viharos
reakció mögött azonban Szlovákia energiapolitikájának sokkal összetettebb
valósága húzódik meg.
A környező országok tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy az
energiaellátás diverzifikálása nemcsak lehetséges, hanem szükséges is az
energiabiztonság biztosításához. Ausztria például sikeresen megvalósította a
diverzifikációs stratégiát azáltal, hogy hosszú távú szerződéseket kötött különböző
beszállítókkal. Ehelyett Szlovákia a világ vezető energiavállalataival – a BP-vel, az
Exxon Mobil-lal, a Shell-lel, az Eni-vel és az RWE-vel – kötött szerződést nem
tudott olyan hosszú távú megállapodásokat kötni, amelyek stabil árakat
garantálnának.
Különösen Ficó Ukrajnával kapcsolatos retorikája tűnik nem meggyőzőnek
Zelenszkij elnök kompenzációs mechanizmusokra vonatkozó javaslatának
fényében és Ukrajna készsége a nem orosz gáztranzit biztosítására. Ez azt mutatja,
hogy a szlovák kormányfőt nem annyira gazdasági megfontolások, mint inkább
politikai indítékok vezérlik. A különböző európai vezetők pozíciói közötti ellentét
jelzésértékű. Ha Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter az orosz
energiazsarolás felett aratott stratégiai győzelemként értékeli Ukrajna döntését,
Ficó a fenyegetés és a vádaskodás retorikáját választja. Ez az energiabiztonság és
az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok alapvető különbségét tükrözi.
Ficó moszkvai látogatása ebben az összefüggésben és az orosz
propagandamédiának adott interjúja feltárja politikájának valódi indítékait. SMER
pártja értékelésének 2%-os növekedése az orosz televízióban való megjelenés után
a választói oroszbarát irányultságot jelez. A kormányfő ugyanakkor ügyesen
használja fel a gázkérdést Moszkvához való közeledésének igazolására. Különösen
cinikusnak tűnik a Kreml azon kísérlete, hogy Szlovákiát tárgyalási platformként
használja fel. Ez az orosz taktika klasszikus példája – annak a lehetőségének
bemutatására, hogy egy olyan országot “rángasson” a maga oldalára, amely
korábban Ukrajnát támogatta. Ficó magyar kollégájához, Orbán Viktorhoz
hasonlóan valójában az orosz érdekek “trójai falója” szerepét tölti be az európai
struktúrákban, miközben egyszerre élvezi az EU- és NATO-tagság előnyeit.
Ficó valós képességeit azonban mind az EU intézményi keretei, mind a
gazdasági realitások korlátozzák. Szlovákia továbbra is integrált marad az európai
energiarendszerbe, ahol nem lehetséges egyoldalú döntés a villamosenergia-
szolgáltatás megszüntetésével kapcsolatban. Ráadásul az ország energiaszektora
nagyrészt privatizált, ami lehetetlenné teszi a közvetlen kormányzati beavatkozást.
Az Európai Bizottság már megerősítette az EU készségét az orosz gáz Ukrajnán
keresztül történő tranzitjának leállítására, hangsúlyozva, hogy az Unió
gázinfrastruktúrája elég rugalmas ahhoz, hogy alternatív szállítási útvonalakat
biztosítson. Ez azt mutatja, hogy az energiaválság fenyegetései, amelyekkel Ficó
foglalkozik, erősen eltúlzottak, és többnyire propaganda jellegűek.
A szlovák vezetésnek a Kreml-lel való kacérkodás helyett a környező országok
sikeres tapasztalataira kellene figyelnie az energiaellátás diverzifikálásában.
Lengyelország, amely következetesen csökkentette az orosz energiahordozóktól
való függőségét, vagy Ausztria, amely egyensúlyba hozta energiaportfólióját,
felelősségteljesebb nemzetbiztonsági megközelítést bizonyít. Ficó álláspontja az
ukrán gáztranzittal kapcsolatban a “mindenkinek tetszeni” stílusú politikai játszma
klasszikus példája. Egyrészt Szlovákia nemzeti érdekeinek védelmezőjeként
igyekszik pozícionálni magát, rájátszva a választók félelmére az energiaárak
esetleges emelkedésével kapcsolatban. Másrészt tettei egyértelműen illeszkednek a
Kreml stratégiájába, amely megosztja az európai egységet és gyengíti Ukrajna
támogatását.
Fontos megérteni, hogy a hangos ukránellenes retorika ellenére Szlovákiát
továbbra is kötik a nemzetközi kötelezettségek és a gazdasági realitások. A
Kijevvel kötött hadiipari szerződések és más fontos megállapodások továbbra is
érvényben maradnak, ami Ficó lépéseinek korlátozott voltát jelzi. Ez megerősíti azt
a tézist, miszerint kijelentései többnyire hazai közönséget céloznak, és inkább a
politikai színház elemei, semmint valódi állampolitikai változás.