Rishi Sunak Lavrovnak: Tűnjenek Ukrajnából és vessenek véget a barbár háborúnak!

Rishi Sunak keményen kritizálta Oroszországot a G20 -ak bali csúcstalálkozóján. A brit miniszterelnök elítélte Ukrajna elleni inváziót és felszólította Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy Oroszország „tűnjön el Ukrajnából és vessen véget ennek a barbár háborúnak”.

Sunak a konfliktust okolta a globális gazdasági kihívások súlyosbodása miatt is. A frissen kinevezett brit politikus bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnököt is, amiért nem ment el a találkozóra. Sunak szerint, ha Putyin másként dönt, akkor talán folytathatnák „a dolgok rendezését”.

Rishi Sunak az ukrán államfővel tartott megbeszélésen megerősítette, hogy Nagy-Britannia folytatja Ukrajna katonai segélyezését. A brit kormányfő közölte, hogy London ezer föld-levegő típusú rakétát ad át Ukrajnának, emellett több mint 25 ezer olyan egyéni felszerelési egységcsomagot szállít, amelyet az ukrán katonák szélsőségesen hideg téli időjárás esetén tudnak használni.

A londoni miniszterelnöki hivatal már a hét elején bejelentette, hogy felszerelésekkel segíti az ukrán hadsereget a téli hadviselésben. E szállítmányokban a szélsőséges hidegben viselhető 25 ezer téli katonai ruházati egységcsomag mellett szerepel 12 ezer egységnyi olyan felszerelés – köztük 150 nagy befogadóképességű, fűthető katonai sátor -, amely lehetővé teszi a katonák számára a szabadban alvást rendkívül hideg időben is.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/11/15/orosz-ukran-haboru-oroszorszag-ukrajna-elo-hirfolyam-23/#rishi-sunak-lavrovnak-tunjenek-ukrajnabol-es-vessenek-veget-a-barbar-haborunak

Részvény: