Rendkívüli ülésen vesézik ki a debreceni akkumulátorgyár ügyét

Rendkívüli üléssel indul a törvényhozási idény, melynek középpontjában az akkumulátorgyárak állnak majd. A várakozások ellenére a tavaszi ülésszak csak később kezdődik, holott hagyományosan február elején szokták elindítani a törvényhozási időszakot.

„Az akkumulátorgyártással foglalkozó üzemek és létesítmények létesítéséről” lesz szó február 20-án, rendkívüli ülésen, melyet Kövér László házelnök hívott össze az Országgyűlés honlapján közzétett napirendi javaslat szerint.

Gulyás Gergely korábbi bejelentésével szemben a tavaszi ülésszak egy rendkívüli ülésnap után kezdődik, ami azt jelenti, hogy a megszokottól eltérően, vélhetően csak később indul.

A tavaszi parlamenti ülésszak február 27-én rajtolhat, tehát még várni kell az Orbán Viktor által ígért svéd és finn NATO-csatlakozásról szóló szavazásra és az átírt idei költségvetés elfogadására – írja a hvg.hu.

A debreceni CATL-akkumulátorgyár terve miatt rendkívüli ülést kezdeményeztek az ellenzéki pártok, miután a helyiek tiltakoztak a gyár ellen. Az LMP szerint arra várnak választ, hogy a kormány milyen mértékben tervezi a vízkincs felhasználását, milyen környezeti hatásokkal, kockázatokkal számol, milyen lakossági érdeksérelem mutatható ki az eddigi működés során.

Az ellenzéki vita könnyen meghiúsulhat
A napirendi javaslat szerint a 16 órás üléskezdés után bizottsági tisztségviselőket választanak és interpellációk hangzanak el, majd következnek az azonnali kérdések. Ezt követően az első általános vita az LMP említett kezdeményezéséről, „Az akkumulátorgyártással foglalkozó üzemek és létesítmények létesítéséről szóló döntésekben való társadalmi részvételről” szóló határozati javaslatról szól.

Két általános vitával folytatják: a DK kezdeményezésére „Az önkormányzat építési hatósági jogkörének visszaállításához szükséges szabályok módosításáról” szóló törvényjavaslat vitája. A másik vitát az MSZP-s képviselők határozati javaslata alapján folytatják „A munkavállalók védelme érdekében a kormányzat által kötött stratégai partnerségi megállapodások felülvizsgálatáról” címmel.

A rendkívüli ülést szabotálhatja, ha nem jelenik meg a kormánypárti többség.

Mint arra a napirendi javaslat is kitér, „a napirend előtti felszólalások elhangzását követően határozatképesség szükséges”, ám ha a kormánypártiak távolmaradása miatt nincs meg a határozatképesség, akkor a három ellenzéki javaslat vitájáig el sem jutnak.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszaka február 27-én várhatóan kezdődik, viszont erről még n em tettek közzé meghívót. A rendes ülésszak előtt február 22-23-án Balatonfüreden tartják a Fidesz–KDNP szezonnyitó kihelyezett frakcióülését, melyen szerda este zárt ajtók mögött Orbán Viktor ad politikai-stratégiai helyzetértékelést.

Magyarország harmadik az akkumulátorgyártó országok listáján
A beruházásokat sorra jelentik be. Időközben az LMP népszavazást kezdeményezett, sőt, már gyűjtheti is az aláírásokat az akkumulátorgyárak ellen.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/debrecen-akkumulatorgyar-orszaggyules-rendkivuli-ules-torvenyhozas-tavaszi-ulesszak.767544.html

Részvény: