A NASA egy különös „szuper-Föld” bolygót azonosított, amely ismétlődő jeleket sugároz 154 fényév távolságból. A TOI-1846 b nevű égitest közel kétszer akkora, mint a Föld, és négyszer olyan nehéz.
A bolygó egy kis, hűvös vörös törpecsillag körül kering négy naponta, és minden év márciusában különös, ismétlődő fénycsökkenést okoz a csillag fényében – erre figyeltek fel először a NASA TESS űrtávcsövének kutatói.
A már megerősített felfedezést egy tudóscsapat végezte el, űrbéli és földi távcsövekkel végzett megfigyelések alapján. A TOI-1846 b az úgynevezett „sugárhézagba” esik – ez egy ritka kategória a kis, kőzetbolygók (mint a Föld) és a nagyobb, gázban gazdag bolygók (mint a Neptunusz) között – adta hírül a brit Dailymail.
Annak ellenére, hogy a felszíni hőmérsékletét 315 Celsius-fokra becsülik, a kutatók szerint a bolygó még így is tartalmazhat vizet. Feltételezhetően szilárd kőzetmagja, sűrű jégrétege, és akár sekély óceánja vagy vékony légköre is lehet.

Fotó: Planet Observer / Getty Images Hungary
A mérések azt is kimutatták, hogy a bolygó rendkívül közel kering a csillagához – sokkal közelebb, mint a Merkúr a Naphoz –, és kevesebb mint négy nap alatt tesz meg egy teljes kört.
A frissen felfedezett bolygó valószínűleg árapály-zárban van, ami azt jelenti, hogy mindig ugyanaz az oldala néz a csillag felé, míg a másik örök sötétségben marad. A kutatók úgy vélik, hogy a TOI-1846 b nincs egyedül: az apró pályaeltérések arra utalnak, hogy egy másik bolygó is lehet ugyanebben a rendszerben – talán távolabb, egy hűvösebb, akár lakható övezetben.
