Radikális változások várnak a NATO-ra

Nehéz vita vár a NATO tagországokra arról, hogy milyen mértékben emelkedjenek a védelmi kiadások, és hogy milyen ütemben lehetséges elérni ezt a növelést – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák államfő Pozsonyban, miután fogadta Mark Ruttét, az észak-atlanti szövetség főtitkárát csütörtökön. Robert Fico szlovák kormányfő a hírek szerint kikosarazta Ruttét. Közben Mike Waltz, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója is fontos üzenetet küldött a NATO-tagoknak.

A szlovák államfő hangsúlyozta: nem mindegy, hogy mire lesznek felhasználva a védelmi kiadások, mert – mint mondta – azok 20 százalékát a korszerűsítésre kellene költeni.

„Szlovákiában a védelmi kiadások 35 százalékát a korszerűsítésre költjük és nem csak a hadsereg fenntartására és működtetésére” – jelentette ki Peter Pellegrini, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. Hozzátette: Szlovákia számára nem csak a védelmi kiadások növelése, hanem a modernizációra szánt eszközök arányának növelése is fontos lesz.

Peter Pellegrini megjegyezte: terítékre kell kerülnie annak a kérdésnek is, hogy a védelmi kiadások milyen hányada mehet az úgynevezett kettős felhasználású projektek finanszírozására. A védelmi erők képességeinek szükségszerű fejlesztésével kapcsolatban rávilágított: készen kell állni a külső nyomások elhárítására és amikor ezekről van szó, nem csak a háborúra, hanem az illegális migráció masszív hullámaira vagy a terrorizmusra is kell gondolni.

Mark Rutte a találkozó után nyilatkozva azt mondta, hogy

a NATO-nak „gyors és radikális” változásokon kell átesnie

ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a jelenlegi kihívásokkal. Ezzel összefüggésben a NATO tagországok védelmi kiadásainak „jelentős” emelésére és az európai hadiipar kapacitásainak megerősítésére szólított fel. A NATO vezetője szerint a tagországok védelmi kiadásait „jóval” a GDP három százaléka fölé kellene emelni, s úgy vélte: az ehhez vezető folyamatnak, az időtartamot tekintve, ambiciózusnak kell lennie.

A találkozó után Peter Pellegrini az ukrajnai béke megteremtését célzó folyamatokról is beszélt. Ezzel kapcsolatban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Ukrajnában a tartós békét nem lehet megteremteni bizonyos olyan biztonsági garanciák nélkül, amelyekért az Európai Unió (EU) lenne a felelős. Kifejtette: véleménye szerint az EU-nak igényt kellene tartania arra, hogy helyet kapjon a béketárgyalások asztalánál és a tárgyalásokhoz hozzájáruljon saját indítványaival is.

„Meggyőződésem, hogy az unió magabiztos fellépéssel és saját indítványokkal hozzájárulhat a tartós békéhez és a további háborús konfliktusok megelőzéséhez. Ehhez az EU-nak is ott kell lennie a tárgyalóasztalnál” – idézte a szlovák hírügynökség Peter Pellegrini kijelentését, aki aláhúzta: az uniónak nem kellene arra várnia, hogy valaki meghívja a tárgyalóasztalhoz, hanem önmagának kellene indítványoznia azt, mert ha erre nem kerít sort, akkor a békefeltételeket nélküle fektetik le.

Az Újszó azt írta csütörtökön, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök nem találkozott a NATO főtitkárával, pedig előzetesen szó volt a személyes találkozóról. Amikor a miniszterelnök január végén bejelentette, hogy Mark Rutte hamarosan Szlovákiába látogat, kiemelten fontosnak nevezte a találkozót – emlékeztet a hírportál. Rutte és Fico egyeztetésének hírét a napokban Peter Pellegrini is megerősítette. A kormányhivatal az utolsó pillanatig mélyen hallgatott, csütörtök reggel pedig egy rövid közleményben tudatták, hogy Robert Fico a tervezett washingtoni útja miatt nem vesz részt a tárgyaláson.

Üzent az USA a NATO-tagoknak

Minden NATO-tagállamnak teljesítenie kell a védelmi kiadásokra vonatkozó, GDP-arányos 2 százalékos célkitűzést az észak-atlanti szövetség júniusi csúcstalálkozójáig – közölte csütörtökön Mike Waltz, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

Donald Trump amerikai elnök „ezt világossá tette és a minimumot el kell érni” – szögezte le Waltz a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján. „100 százalékon kell lennünk ebben júniusban a NATO-csúcson” – tette hozzá.

Részvény:
Megtekintések száma : 60