Putyin szerint Kínában értik csak igazán a háború kiváltó okait

Vlagyimir Putyin várhatóan pénteken Pekingbe látogat, hogy Hszi Csinping kínai elnökkel tárgyaljon, de előbb még interjút adott a kínai Hszinhua hírügynökségnek. Az orosz elnök ebben a háborúra vonatkozóan kijelentette, országa továbbra is nyitott a párbeszédre és a tárgyalásokra, és támogatja a kínai béketervet, mivel Kína teljes mértékben tisztában van azzal, mi áll a konfliktus hátterében.

Kína több mint egy évvel ezelőtt állt elő azzal a tizenkét pontból álló dokumentummal, amely általános elveket fogalmazott meg a háború befejezésével kapcsolatban, de konkrétumokra nem tért ki. Putyin ezzel együtt úgy vélekedetett: Kína terve és a Hszi Csinping elnök által áprilisban nyilvánosságra hozott további elvek figyelembe veszik a konfliktus hátterében álló tényezőket.

Pozitívan értékeljük Kína megközelítését az ukrán válság megoldására. Pekingben valóban megértik annak kiváltó okait és globális geopolitikai jelentőségét

– idézte a Reuters az elnök szavait az interjú orosz nyelvű leiratából, amely a Kreml honlapján található.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2024/05/15/orosz-ukran-haboru-elo-hirfolyam-63/#putyin-szerint-kinaban-ertik-csak-igazan-a-haboru-kivalto-okait

Részvény:
,
Megtekintések száma : 204