Putyin is látja, hogy baj lesz, szeptemberig adott időt a kormánynak

Vlagyimir Putyin orosz elnök utasította kormányát, hogy gyorsan dolgozzon ki új intézkedéseket a hazai autóipar támogatására, amelynek eladásai az ukrajnai invázió óta összeomlottak – írja az Autonews.

Az orosz eladások májusban 83,5 százalékkal estek éves bázison az Európai Vállalkozások Szövetségének (AEB) adatai szerint. Mindezt a belső kereslet csökkenésének és a szankciók nyomán előállt logisztikai problémák következménye – írja a lap.

Megkérem a kormányt, hogy részletesen mondja el, milyen gyors intézkedéseket hoz az autóipar támogatására és a belső piac stabilizálására

– mondta Putyin egy tisztviselőkkel folytatott megbeszélésen, amelyet az állami televízió is közvetített.

Az Interfax szerint a kormánynak szeptember 1-ig kell előállnia a tervvel.

Denisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy Moszkva idén 20,7 milliárd rubelt (145 milliárd forint) különít el az autók iránti kereslet támogatására. Mintegy 10,2 milliárd rubelt költenének az autóhitelek újraindítására, a többi pedig a kedvezményes lízingdíjak, valamint az elektromos és benzinüzemű járművek kedvezményeinek támogatása között oszlik meg.

Az autók árai az év eleje óta 50 százalékkal emelkedtek, közben a háztartások jövedelme csökkent, az infláció pedig 20 éves csúcson.

A nagy visszhangot kiváltó importhelyettesítési törekvések ellenére az orosz autóipar továbbra is nagymértékben függ a külföldi beruházásoktól és berendezésektől. A Lada-gyártó AvtoVAZ, Oroszország legnagyobb autógyártója több mint két hónapra leállította a termelést elektronikai alkatrészhiányra hivatkozva.

A cég korábban – 68 százalékban – a Renault tulajdonában állt, azonban a francia gyártó egy jelképes összegét, egy rubelért adta el azt egy autóipari kutatóintézetnek. A Renault először 2008-ban szerzett 25 százalékos részesedést az AvtoVAZ-ban több mint 1 milliárd dollárért, majd fokozatosan növelte részesedését, és 2017-ben teljesen konszolidálta azt a mérlegében. Sok pénzt ölt gyár- és modellfejleszutésbe.

https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/orosz-autoipar-putyin-lada-kormany-terv.754774.html

#orosz #orosz_szankciók #oroszország #autó #autópiac #autóipar #autógyártás #autóipari_beszállítók #lada #renault

Részvény: