Putyin elengedi sok szegény afrikai állam adósságát, ha azok orosz fegyvereket vásároltak

Vlagyimir Putyin orosz elnök leleményes megoldást javasol az eladósodott kormányoknak: elengedi az adósság egy részét, ha vállalják, hogy Oroszországtól vásárolnak fegyvert. Amivel persze újra eladósodnak.

A 2017 és 2021 közötti időszakot nézve Afrikában a fegyvereladási versenyben az oroszok toronymagasan vezetnek 44 százalékkal, az Egyesült Államok a második 17 százalékkal míg Kína a bronzérmes 10 százalékkal. Az egykori gyarmatosítók, mint Franciaország vagy Nagy-Britannia már alig rúgnak labdába – írja a francia közszolgálati RFI.

“Putyin vissza akarja állítani Oroszország világhatalmi szerepét, és ennek a része az Afrika-politikája is” – mondja a belga Grip kutató intézet szakértője. Agatha Verdebout, aki régóta kutatja az orosz fegyverexport irányát, arra mutat rá, hogy Afrikában tárt kapuk várták az oroszokat, mert a nyugati világ egyre inkább elhanyagolta ezt a piacot, ahol a fizetőképesség szinte permanens probléma.

Ráadásul az európai államoknak be kell tartaniuk néhány morális alapelvet, melyekre fütyülnek Moszkvában. Putyin pragmatikusan felajánlotta az afrikai országoknak, hogy elengedi az adósságukat, mely gyakran még a szovjet időkre vezethető vissza. Az adósságelengedés feltétele az, hogy “vásárolj orosz fegyvert és ne amerikait vagy franciát!”

Nem esett vissza emiatt az orosz fegyverek exportja Afrikába?

Nem – hangsúlyozza a kutató. “Azért nem, mert a szankciók célja nem az orosz fegyverexport megakadályozása, hanem az, hogy gyengítsék az orosz hadiipart, mert így kevésbé lesz képes az Ukrajnában harcoló orosz hadsereg ellátására. Ezért a szankciók elsősorban a chipek és más korszerű alkatrészek orosz importját sújtják elsősorban. Az oroszok azonban Afrikába nem igazán modern fegyvereket szállítanak, vagyis a szankciók nem nagyon befolyásolják ezt az exportot” – tette hozzá.

Az oroszok ráadásul nagyon ügyesek abban, hogy átalakítsák a fegyvereket, amelyekhez már nem használhatnak fel a szankciók által sújtott chipeket vagy más alkatrészeket. Már a szovjet időkben megszokta az orosz hadiipar ezt a “helyettesítést.”

Így az Afrikába irányuló orosz fegyver export a Putyin rendszer reklámja lett. Az oroszok fegyvereket adnak el a régi jól bevált partnereknek, mint Egyiptom vagy Algéria – Mubarak egyiptomi vagy Bumedien algériai elnök annak idején a szovjet katonaiskolákban tanult. Moszkva rajtuk kívül szerződést kötött Afrika legnépesebb államával, Nigériával is, amely korábban nyugati fegyvereket vásárolt. Aztán pedig ott van Csád és Mali, ez a két ország új kliens, de jelen van a Wagner magánhadsereg is. Putyin zsoldos hadserege támogatja a rendszert a Közép-afrikai Köztársaságban, és jelen van Szudánban is, ahol a kínaiak aranybányáit védelmezik.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter rendszeresen turnézik Afrikában, legutóbb Kenyában, Burundiban és Mozambikban járt. Meg természetesen Dél-Afrikában, amely tagja a BRICS szövetségnek, őket reprezentálja az S betű.

Lavrov orosz külügyminiszter előkészítette az orosz- afrikai csúcstalálkozót, melyet júliusban akarnak megrendezni Szentpéterváron. Itt sok új fegyvereladási szerződést írhatnak alá az oroszok az afrikai államokkal – nyilatkozta a francia közszolgálati RFI portálnak a Grip belga kutatóintézet szakértője.

Forrás:https://hvg.hu/gazdasag/20230606_Putyin_elengedi_sok_szegeny_afrikai_allam_adossagat_ha_azok_orosz_fegyvereket_vasaroltak

Részvény: