„Putyin csak hiteget engem” – Donald Trump keményebb fellépést fontolgat az ukrajnai háborúban

Donald Trump bírálta Vlagyimir Putyint a civil területek elleni támadások miatt, miközben a The New York Times elfogultságáról írt. Trump szerint valójában Biden és Obama felelősek a háborúért, és ő csak rendbe próbálja tenni elődjei „zűrzavarát”.

„Semmi oka nem volt Putyinnak, hogy az elmúlt napokban rakétákat lőjön civil területekre, városokra és falvakra. Ez arra késztet, hogy azt gondoljam, talán nem akarja leállítani a háborút, csak hiteget engem” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy emiatt talán másképp kellene kezelnie az orosz elnököt, esetleg „banki” vagy „másodlagos szankciókkal”.

Pehelysúlyú riporter

Bejegyzésében Trump éles kritikával illette a The New York Timest és különösen Peter Baker újságírót az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatos álláspontja miatt. Bejegyzésében hangsúlyozta, bármilyen megállapodást kötne is Oroszország és Ukrajna, akármilyen jó lenne az, a „Hanyatló New York Times” negatívan írna róla. A „kicsi” Peter Bakert elfogult és tehetségtelen újságírónak nevezi, aki szerinte a szerkesztője utasításait követve azt írta, hogy Ukrajnának vissza kellene kapnia az elvesztett területeit, beleértve vélhetően a Krímet is, valamint egyéb „nevetséges követeléseket” kellene teljesíteni annak érdekében, hogy véget vessen a második világháború óta legsúlyosabb vérontásnak.

Trump felteszi a kérdést, miért nem említi a „pehelysúlyú” riporter azt, hogy Obama tette lehetővé Oroszország számára a Krím elrablását Ukrajnától „egyetlen lövés nélkül”. Kiemeli, hogy Baker korábban egy „hízelgő, de rosszul megírt” életrajzot publikált Obamáról, amelyet Trump „viccnek” minősít.

Semmi köze ehhez a „buta háborúhoz”

Állítása szerint Baker soha nem bírálta Obama „Krím-átadását”, csak őt kritizálja. Trump határozottan kijelenti, hogy

semmi köze nincs ehhez a „buta háborúhoz”,

leszámítva azt, hogy korábban Javelin rakétákat adott Ukrajnának, míg Obama „csak takarókat”. Trump szerint ez „Sleepy Joe Biden háborúja”, nem az övé. Véleménye alapján a konfliktus kezdettől fogva vesztes ügy volt, soha nem kellett volna megtörténnie, és nem is történt volna meg, ha ő lett volna akkor az elnök.

Az amerikai elnök azt állítja, hogy most csak megpróbálja rendbe tenni azt a zűrzavart, amit Obama és Biden hagyott rá.

Volodimir Zelenszkijjel tárgyalt Ferenc pápa temetésén

A bejegyzést az amerikai elnök az után osztotta meg közösségi oldalán, hogy találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Ferenc pápa temetését megelőzően a Szent Péter-bazilikában. A Reuters szerint „nagyon eredményes” megbeszélést folytattak, amelyről Zelenszkij az X-en azt írta: tárgyaltak az emberélet védelméről, feltétel nélküli tűzszünetről és tartós békéről. A találkozó Steve Witkoff Trump-megbízott és Putyin korábbi kremlbeli egyeztetése után történt.

Korábbi fehér házi találkozójuk feszült légkörben zajlott, ahol Trump azt mondta Zelenszkijnek: „te a harmadik világháborúval játszol”, és „vagy alkut kötsz, vagy kiszállunk”. J. D. Vance alelnök is kemény kritikával illette akkor az ukrán elnököt.

Részvény:
,
Megtekintések száma : 56