Politico: hűvös fogadtatásban részesült Orbán a német kancellártól

Az EU két hónap haladékot adott az Orbán-kormánynak, hogy elkezdjék a korrupció felszámolását. Ennyi idő van arra, hogy a gyakorlatba átültessék az egyeztetett reformokat, ha hozzá akarnak jutni a brüsszeli milliárdokhoz.

Csakhogy mindeközben a Benelux-közösség, valamint ugyanakkor több tagállam, Írország nyilatkozatban sürgették a Bizottságot, hogy végezzen alapos kockázatelemzést azzal kapcsolatban, hogy Magyarország részéről elegendőek-e a szóban forgó intézkedések. A kezdeményezéshez társult Németország is.

Ez nem jött jókor Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki a hétközi berlini látogatásán meglehetősen hűvös fogadtatásban részesült, írja a Politico.

A cikkben azt írják, a kormányfő a bevett protokollal ellentétben katonai tiszteletadást sem kapta meg, ahogy közös sajtótájékoztatót sem tarthatott a német kancellárral, ami látványos és egyben szokatlan leminősítése Olaf Scholz részéről a tárgyalópartnerének.

A német külügyi szóvivő még szerdán beszélt arról, Németország üdvözli, hogy folyamatban van a jogállami eljárás Magyarországgal szemben. A hárompárti német koalíció korábban is rendre azt hangsúlyozta, a jogállamisági ügyekkel kapcsolatban keményebb álláspontot fognak képviselni, mint tette azt Angela Merkel, és ehhez tartják is magukat.

Emlékeztetnek, Orbán a Cicero és a Berliner Zeitung című német lapoknak adott interjújában elismerte, hogy nehéz tárgyaláson van túl.

Jó volt beszélni vele. Az, hogy nem értem el semmit, más kérdés

– fogalmazott.

Orbán és Scholz között nézeteltérés volt a jogállam és a migráció, valamint az EU-reformok ügyében is. Orbán kifejezetten ellenezte, hogy a külpolitikában a közösség térjen át a minősített döntések rendszerére, vagyis hogy megszűnjön a vétó lehetősége.

A magyar miniszterelnök viszont zavarba jött, amikor megkérdezték tőle: nincs-e abban valami ellentmondás abban, hogy Magyarország jó 30 év alatt igen sokat profitált a polgári jogokból, ám most mégis korlátozni kívánja azokat, lásd az LMBT-kisebbséget, vagy a sajtó függetlenségét. Úgy reagált, hogy ezen még nem gondolkodott, de jó kérdés.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/10/13/orban-viktor-berlin-latogatas-huvos-fogadtatas/

Részvény: