Ferenc pápa arról beszélt, kik a legkegyetlenebbek az orosz seregben.
„A legkegyetlenebb orosz csapatok általában azok, amelyekben csecsenek és burjátok is vannak” – mondta Ferenc pápa a jezsuita America Magazine-nak adott interjújában, amikor az orosz-ukrán háborúról és az oroszok által elkövetett háborús bűnökről kérdezték. A pápa népirtásnak minősítette azt az éhínséget is, ami Ukrajnában – Sztálin döntésére – az 1930-as években tombolt, és nagyjából négymillió ukrán halálát okozta.
Kijelentéseire az orosz állami kommunikációs gépezet is gyorsan reagált: a Russia Today beszámolója szerint az orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova azt mondta, hogy a pápa szavai túl vannak a „ruszofóbián”, szerinte ez már perverz szint. „Egy családot alkotunk a burjátokkal és a csecsenekkel, valamint multinacionális, több felekezetű országunk más lakóival” – tette hozzá.
Ferenc pápa az interjúban arról is beszélt, hogy többször is konzultált már telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, azonban Vlagyimir Putyinnal is tudott egyeztetni, igaz, nem közvetlenül: vele a szentszéki nagyköveten keresztül kommunikált.
Magát Putyint azonban a pápa eddig nem ítélte el. Az interjúban, amikor ezt firtatták, azt mondta, ezt nem tartja szükségesnek, hiszen mindenki ismeri az álláspontját.
Forrás:https://hvg.hu/elet/20221129_ferenc_papa_russia_today