Jön, mert elhangzott, hogy a mandátuma alatt minden uniós tagállamba ellátogat, és Magyarország még hátra volt: akár statisztikai kampánypipálásnak is tekinthetnénk Emmanuel Macron francia köztársasági elnök hétfői budapesti látogatását, de nem az. Íme az okok, amelyek nemcsak szükségessé, de politikailag is hasznossá tehetik a látogatást a francia államfőnek és magyar partnerének.
A francia EU-elnökség előkészítése: négyet egy csapásra
A franciák a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt helyeznek a januárban induló uniós elnökségükre, mert pontosan tudják, hogy ez hivatali előny a köztársasági elnöknek. Legutóbb 2008-ban töltötte be Franciaország ezt a tisztséget, és akkor Nicolas Sarkozy akkori államfő jól jött ki belőle. Valami ilyesmiben reménykednek most is. A tét nagy: a nemzetközi figyelem egy kampányban emelheti meg Emmanuel Macron elnököt, ami akár számíthat is 2022. április 10-én és 24-én, az elnökválasztás két fordulójában. Nem véletlen, hogy az elnökség fontos eseményei január és március közé sűrűsödnek, kezdve a január 19-i strasbourgi Macron-beszéddel, folytatva a márciusi állam- és kormányfői csúccsal, az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat összefoglalásával.
Ha fontosak az uniós döntések, akkor fontosak az azokhoz szükséges szövetségek is, azokat pedig építeni kell. Így érthető, hogy az elmúlt időszakban miért járt Magyarországon Jean-Yves Le Drian külügyminiszter és Clément Beaune uniós ügyekért felelős államtitkár. Az eseménysorozat előkészítése céljából érkezhet Macron is, aki a V4-csúcson négyet üt egy csapásra, hiszen nemcsak Orbán Viktorral tud megbeszélést folytatni, hanem a fontos és nagy tagállam Lengyelország vezetőjével is találkozhat.
SOÓS LAJOS / MTISzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter sajtótájékoztatója a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. szeptember 10-én.
Külpolitikai intézkedés
Macron alig öt nappal az új német kormány hivatalba lépése után érkezik Budapestre, amikor ugyan megindult már a hagyományos német-francia és a lengyel-német kapcsolatfelvétel, de a német kormány még nem teljesen funkcionális. A politikai űr német szempontból optimális esetben csak pár hetes lesz, amíg a miniszterek átlátják az ügyeiket, és megszokják az új felelősséget. Francia szempontból viszont most kell ütni a vasat, és a lehetőségekhez mérten befolyást növelni a Közép-Európában.
A franciák egyébként szeretik, ha az elnökük intézkedik és ambiciózus külpolitikai téren. A külpolitika persze nem növeli a támogatottságot, de ha valaki ezen a téren erőtlen, az csökkentheti, ahogy Hollande elnök példája bőséges bizonyítékot szolgáltatott e tételre. Kicsit olyan ez, mint az érettségi: ha megvan, senkit nem érdekel, de ha nincs meg, akkor nagyon hiányzik. Macron számára Franciaország érdekeinek védelme ráadásul eddig egészen jó pontnak számított a felmérésekben. Miért is ne foglalkozna vele hangsúlyosan, ha ilyet csak az elnök csinálhat, és a szavazói még szeretik is?
Orbán Viktor a legjobb ellenfél
Macron a csütörtök esti sajtótájékoztatóján ki is mondta a lényeget a magyar kormányfőhöz fűződő viszonyáról: számára „Orbán Viktor politikai ellenfél, de európai partner”. Ez vélhetően őszinte mondat, mert az elmúlt négy és fél év gyakorlata igazolja. Orbán mindig hasznosan felmutatható mumus:
ő képvisel mindent, amit én nem akarok; ha nem engem választotok, ez az alternatíva.
Az alternatívát otthon négy és fél éven át Marine Le Pennek hívták, aki tartósan 20 százalék felett, tehát a második fordulóba jutásra esélyesként állt, igaz, az elmúlt hónapokban bezuhant vagy tíz pontot, és ezzel akár annak az esélye is megnyílt, hogy ne egy radikális jobboldali, hanem egy republikánus jelölt, Valérie Pécresse legyen Macron második fordulós ellenfele. Ez kellemetlen Macron számára, a könnyű győzelem esélye ezzel távolabb került.
Macronnak most érdeke, hogy dolgozzon a „könnyű győzelemért”, megemelje a radikális jobboldalt, a szuverenistákat, és ezzel ellenfelet válasszon magának. Honnan küldhetne ehhez hasznosabb üzeneteket, mint annak a kormányfőnek az oldaláról, aki pár hete sorban fogadta a francia szuverenizmus és radikális jobboldal jelöltjeit, előbb Éric Zemmourt, majd a friss szövetséges Marine Le Pent? Honnan küldhetne ehhez hasznosabb üzenetet, mint egy olyan csúcstalálkozóról, ahol jelen van Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is, a formálódó európai szuverenista jobboldali szövetség egy másik lehetséges szereplője?
Akit támadunk, azt erősítjük – és Macronnak most nagy szüksége van egy erősebb Le Penre. Senki ne lepődjön meg, ha hétfőn repül arra valami áthallásos vagy akár látványos lövedék.
Hazaüzenet: kikacsintás a szuverenistáknak
A szuverenista húrokat pengető közép-európaiak nemcsak a hazai ellenfélválasztás miatt érdekesek, bár azért is. Macron maga is szívesen pengeti azokat a bizonyos szuverenista húrokat. A francia elnöknek el kell fogyasztania a mérsékelt jobboldalt ahhoz, hogy egy radikális ellenfele lehessen, ehhez pedig – ha például a szeparatizmus elleni törvénycsomag vagy a nyugdíjreform ígérete nem lett volna elegendő – kemény jobboldali üzenetekre van szüksége, a látogatás ehhez is adhat némi muníciót, például határvédelmi és migrációs ügyekben. De a globalizációban magukat rosszul érzők tömegeit is meg lehet szólítani Közép-Kelet Európából, számukra ugyanis a 2004-es bővítési kör nem Európa újraegyesítésének ünnepe, hanem a kiszolgáltatottság egy újabb megnyilvánulása: jönnek az olcsón, feketén dolgozó közép-európaiak, és elveszik a franciák munkáját, vagy ha nem veszik el, a bérversenyt akkor is lefele húzzák.
Macron nem véletlenül kezdte az elnökségét azzal, hogy fellépett a kiküldött munkavállalókról szóló uniós irányelv megváltoztatásáért. Ez a nem éppen piacbarát és a legkevésbé sem liberális kezdeményezése azoknak szólt, akik az elhíresült lengyel vízvezeték-szerelőt a franciák jólétére leselkedő veszélynek tekintik. Ha tetszik, ez volt az ára annak, hogy az unióellenes retorika kicsit visszanyeshető legyen Franciaországban, és Macron más területeken (például a védelempolitikában) léphessen az európai egység érdekében. Felmutatni, hogy az elnök védi a franciákat az európai versenytől (amit arrafelé szociális dömpingnek hívnak), választás előtt sosem árt. A liberális szavazók nem ez alapján fogják megítélni, 2017 óta sem ez alapján ítélik meg.
Orbán elszigetelődött? Ugyan már!
Azt már látjuk, hogy Macronnak sok lehetőség mutatkozik ebben a találkozóban, de Orbán Viktornak miért jó a nagy ellenfelet fogadni? Nos, neki is több oka lehet erre. Az ő esetében is igaz, hogy Macron politikai ellenfél és európai partner. A múltból tudjuk (például a 2019-es uniós pozícióosztások körül történtekből), hogyha közösek az érdekek, jól együtt tudnak működni, és a kölcsönös támadásokkal szívesen erősítik is egymást. Másodszor, legutóbb 2007-ben, Nicolas Sarkozy személyében járt hivatalban lévő francia elnök Magyarországon. Önmagában hasznos a kormány számára, hogy 15 év után először érkezik francia államfő Magyarországra. És nem is akárhova: ahhoz az Orbán Viktorhoz, akiről az ellenzék konstans módon állítja, hogy teljesen izolálódott. A látogatás tehát demonstratív üzenetet hordoz: „nézzétek, nincs izolálódva, éppen V4-csúcsot tart, és még a francia elnök is ide zarándokol”. Azzal, hogy Macron ezt teszi, gesztust gyakorol Orbán felé, aki hozzá hasonlóan szintén kampányol.
A másik érv, amelyet szintén használ a kormányoldal, hogy Orbán és politikája „tényező lett” Franciaországban. Ez történetesen igaz:
2015 óta Orbán Viktor egyfajta szimbólum és viszonyítási pont számos szuverenista és bevándorlásellenes francia szavazó számára.
Ráadásul tényleg volt konkrét franciaországi kampányhatása a magyar miniszterelnöknek: ősszel Éric Zemmour után Marine Le Pent is fogadta, és utóbbi számára a pillanat hasznosnak bizonyult, hogy újraindítsa nehéz helyzetben lévő kampányát. „Nincs izolálva, és még olyan nagy országokban is tényező, mint Franciaország”: külpolitikai téren elképzelni is nehéz jobb üzenetet a Fidesz-kampánynak. (Természetesen itthon sem ez alapján döntenek a szavazók, de nem árt, ha ott van az a bizonyos érettségi a jelölt zsebében.)
Így néz ki tehát a kiindulópont, ha tetszik, a lehetőségek tárháza. Hétfőn kiderül, ténylegesen miként profitálnak a felek a találkozóból.