Az emberi civilizáció fejlődésének e szakaszában még mindig léteznek olyan politikai rezsimek, amelyek saját polgáraikra és a világfolyamatokra gyakorolt hatásukkal a terrorizmusra és a despotizmusra mutatnak rá saját államuk határain belül. Az ilyen rendszereknek azonban az a különös kára, hogy elkezdenek együttműködni egymással, hogy „gonosz” ellensúlyt teremtsenek a civilizált világgal szemben. Putyin, Lukasenko, Aszad és az iráni ajatollahok rendszere mind rokon, és ennek számos jele van: a hatalom koncentrációja a diktátor és csatlósai kezében, valamint a népeik felkelésének véres elnyomása példái.
A közelmúltban az iráni parlament tagjai halálbüntetésre utalva felszólították az igazságszolgáltatást, hogy büntessék meg szigorúan több ezer fogvatartott tüntetőt. A tiltakozók kiállnak a nyugati országokban közös emberi jogokért és annak az országnak a demokratikus berendezkedéséért, amelyben élnek és a jövőben is élni terveznek, de már a jelenleginél jobb változatban. Ezért az ilyen forradalmi mozgalmak politikai szempontból „helyes” irányú visszaszorítása az államépítési folyamatok despotikus irányításának jellemzője. Putyin rezsimje és az iráni ajatollahok a legszembetűnőbb példái a XXI század véres terrorista rezsimjeinek.
A saját és idegen népek vérének tömeges ontására való készség összehozza ezeket a véres rezsimeket, ezért szövetségesként lépnek fel a nemzetközi színtéren. A 15 000 iráni tüntető halálos ítéletének kilátásba helyezése inspirálja és példaként szolgál Putyin rezsimje számára, hogy tömeggyilkosságokhoz folyamodjon Bucsában, Izjumban és Mariupolban. Ez felszabadítja a Kreml kezét, és eltörli a korlátokat a saját oroszországi rezsimje és a teljesen sarkos ukrajnai politikai rendszer között a hasonlóhoz való erőszakos áttérés esetén.
A véres diktátorok együtt kihívást jelentenek a nyugati demokráciával szemben. Nem csoda, hogy a Sky News forrásai szerint Moszkva nemcsak pénzzel fizetett Teheránnak a drónokért, hanem az Ukrajnában elfogott nyugati páncéltörő rendszerek mintáival is. Egy ilyen „terrorista blokk” létezésének gondolatának félelmet kell keltenie a civilizált világban, és alapvetőnek kell lennie az emberiség elleni ilyen agresszió ellensúlyainak megteremtésében.
Valójában a rezsimek elnyomása elméletben teljesen érthető – a diktatórikus véres rezsimek agresszívek, de ugyanakkor belsőleg gyengék. Az összehangolt nemzetközi (elsősorban szankciók) belső nyomással párosulva megingathatják hatalmukat. Az ilyen folyamatok megvalósításának sikeres példája az oroszországi gazdasági válság és a Kreml politikájának rohamos leépülése, amely abban nyilvánul meg, hogy a hadsereg képtelen aktív harci műveleteket folytatni az Ukrajna elleni front minden kulcsfontosságú területén. Ezt bizonyítja az is, hogy a világ más országaiban egyre erősödik az idegenkedés a Putyin rezsimmel való együttműködéstől. Kína, amelyet a közelmúltban az Oroszország cinkosának tartottak az ázsiai térségben, most mindent megtesz, hogy Putyin támogatásának minden nyomát „lemossák” magáról.
Valójában a terrorista rezsimek „kivéreztetésének” folyamata a világon még 2014-ben kezdődött, és ez év február 24-én lépett aktív szakaszba. Ukrajna az új világrend putyin-homeinista projektje elleni harc élcsapata, amelyben nincs helye a szabadságnak és a demokráciának. Ezért mind az országok, mind a nemzetközi szervezetek támogatása világszerte garancia az emberiség békés létére a jövőben. Az ilyen segítségnyújtás hatékonyságának több mint nyilvánvaló bizonyítéka a fegyveres erők harci ereje és az ukrán nép utolsó cseppig való készenléte mindezen jogok védelmére, valamint az évek során kidolgozott alapvető fontosságú emberi jogok védelmére, mint az élethez való jog.
Putyin rezsimjét és „szövetségeseit” ugyanolyan hatékonysággal kell legyőzni, mint ahogy az Egyesült Államok az új évezred elején Bin Laden rezsimje ellen harcolt. Egyetlen terrortámadás New York szívében elég volt ahhoz, hogy egy egész katonai hadjáratot indítsanak a diktátor ellen, így az ukránok népirtását és Ukrajna szuverenitásának megsemmisítésére tett kísérleteket sem kell kevésbé szigorúan értékelni.
A véres diktatórikus rezsimek elleni küzdelmet az egész civilizációnak követnie kell, mert nem engedhetjük meg, hogy a rezsimek saját népének kiirtására irányított fegyverek tömegesen forduljanak az egész békés emberi világ ellen.