Április 26-án a világ a csernobili katasztrófa 37. évfordulóját ünnepli, ami alapot ad a nukleáris biztonságot fenyegető modern veszélyek mérlegelésére.

         Az 1986-os csernobili atomerőmű balesetének oka az volt, hogy a szovjet totalitárius rezsim figyelmen kívül hagyta az emberi életet, egészséget és biztonságot. Hasonló megközelítést alkalmaz Oroszország is. A csernobili tragédia nem tanította meg Moszkvát felelősségre. Az orosz agresszió és a csernobili atomerőmű és a zaporozsjei atomerőmű megszállása ismét a nukleáris katasztrófa szélére sodorta az emberiséget.

         A nukleáris létesítmények agresszor általi lefoglalása példátlan a világtörténelemben. Ez a nemzetközi jog súlyos megsértése, amelyet súlyosbít a NAÜ és a világközösség biztonsági követelményeinek figyelmen kívül hagyása.

         A nukleáris terrorizmus megnyilvánulásai Oroszország részéről Ukrajna energiakomplexumainak elfogása és elfoglalása. A csernobili atomerőmű több mint 30 napig az orosz hadsereg ellenőrzése alatt állt, a terroristák nemcsak atomreaktorokhoz, hanem kiégett nukleáris fűtőelemekhez és radioaktív hulladékokhoz is hozzáfértek. Sőt ásókat és erődítményeket is felállítottak a temetőkben – a radioaktív hulladékok ideiglenes temetkezési helyein. Az orosz megszállók bármilyen helytelen lépése a csernobili atomerőműben veszélyes anyagok környezetbe jutásához vezethetett.

         És most az orosz hadsereg elfoglalta és ágyúzta a zaporozsjei atomerőművet, közel a nukleáris üzemanyag-tárolóhoz és a radioaktív hulladékok tárolására szolgáló helyekhez. Ezenkívül az oroszok építkezést végeztek, helyiségeket rendeztek be maguknak – ez a biztonságos üzemeltetés szabályainak súlyos megsértése. Ezenkívül a zaporozsjei atomerőműben az orosz csapatok nemcsak nukleáris terrort hajtanak végre, hanem humanitárius terrort is: a személyzetet kínzásnak és állandó pszichológiai nyomásnak teszik ki. Ez még az ágyúzásnál is veszélyesebb, mert a túszul ejtett munkások nem tudnak gyorsan reagálni a vészhelyzetekre és megvédeni a nukleáris létesítményt.

         A betolakodók akciói a zaporozsjei atomerőműnél többször is nukleáris katasztrófa szélére sodorták az egész világot: az orosz barbárok ágyúzták és áramtalanították az erőművet, amelynek éles szüksége van áramellátásra a reaktorok hűtéséhez. Az orosz megszállók Európa legnagyobb nukleáris létesítményét céltudatosan katonai bázissá alakítják, nehézfegyvereket helyeznek el a reaktorok közelében, és pajzsként takarják el magukat az ukrán fegyveres erők támadásától.

         Vagyis a zaporozsjei atomerőmű helyzete szó szerint így jellemezhető: Oroszországnak az atomerőmű kisajátítására és működtetésére tett kísérletei jogellenesek, további technológiai kockázatokat jelentenek, és az üzem ukrán munkatársait terroristák túszainak helyzetébe hozzák.

         Kijev pedig mindent megtesz a zaporozsjei atomerőmű biztonságos működésének fenntartása érdekében: továbbra is biztosítja az állomás áramellátását, tartózkodik azoktól a katonai akcióktól, amelyek károsíthatják a nukleáris létesítményt. Az Európa nukleáris biztonságát fenyegető veszély felszámolásának egyetlen módja, ha arra kényszerítik Oroszországot, hogy vonja ki csapatait a zaporozsjei atomerőműből, és adja át az erőmű irányítását Ukrajnának.

         A legjobb eszköz Oroszország megállítására a katonai és gazdasági nyomás. Mindenekelőtt Ukrajnának fel kell szabadítania a megszállt területeit. A második pedig – nem kevésbé fontos – Oroszország teljes nemzetközi elszigetelése, a világ összes struktúrájából való eltávolítása és banki tevékenységének blokkolása. Ezenkívül a világnak el kell ismernie a Roszatom céget és annak összes leányvállalatát a terrorizmus szponzoraiként, mert ennek a struktúrának az alkalmazottai a zaporozsjei atomerőműben való tartózkodásukkal is veszélyt jelentenek a világra.

         A tizenegy hónapos megszállás alatt az ukrán energetikai munkásokat megkínozták és meggyilkolták az állomáson, és arra kényszerítették őket, hogy átmenjenek az orosz oldalra. Jelenleg blokkolták a létesítménybe való bejutást azon szakemberek számára, akik nem voltak hajlandók munkaszerződést kötni a Roszatommal.

         Egyszerűen a sajtóban és a közösségi oldalakon megjelent bejelentések segítségével az orosz megszállók olyan egyedi képzettségű munkatársakat keresnek, amelyeket már a háború előtt is nehéz volt megtalálni. Egyes forrásokból származó információk szerint még Fehéroroszországból is készülnek atommérnökök behozatalára az állomásra, annyira nehéz minden. Ilyen szörnyű körülmények között egyszerűen lehetetlen biztonságosan működtetni az állomást.

         A zaporozsjei atomerőmű leállásai miatt a rendszerek és berendezések folyamatosan elhasználódnak, mivel nem tartják fenn a működésükhöz szükséges hőmérsékleti rendszert, a nukleáris blokkok hideg üresjáratban vannak.

         Az Orosz Föderáció megsértette a világ által elfogadott nukleáris biztonság valamennyi elvét, számos nukleáris terrorcselekményt követett el állami szinten, ezért meg kell büntetni. A nemzetközi intézmények, így az ENSZ és az irányítása alatt álló Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) azonban sajnos tehetetlennek bizonyultak: az orosz megszállók egyszerűen figyelmen kívül hagyták a nemzetközi közösség felhívását az atomerőmű felszabadítására.

         Éppen ezért az Orosz Föderációra gyakorolt nyomásgyakorlás minden oldalról az ENSZ és más államok és szervezetek elsődleges feladata. Ha nem akarnak megengedni egy újabb „csernobili katasztrófát”, amely milliószor pusztítóbb lesz, mint a hasonló 1986-ban.