Oroszország Donyeck Luhanszk Ukrajna

A háború miatt kieső gabonabehozatal pótlását tőlük várta a világ, India váratlanul mégis exporttilalmat vezetett be.

Kilőtt a búza ára a nemzetközi piacokon, miután India megtiltotta az alapvető gabonafélék exportját – írja a BBC News. A chicagói árutőzsdén ennek hatására a búza irányadó árindexe 5,9%-os emelkedést mutat, ami az elmúlt két hónapban a legnagyobb árnövekedést jelenti. Az exporttilalmat Indiában a kormány szerint azért vezették be, mert az ország búzatermését súlyos kánikula sújtotta, ami rekordmagasságra emelte a hazai árszintet.

Az idén a búza ára körülbelül 60 százalékkal emelkedett a világpiacon, ami a kenyér és minden más tésztaféle árára is kihatással van.

Az indiai kormány közlése szerint a már kibocsátott okmányokkal alátámasztott exportot továbbra is engedélyezik, ahogy azoktól az országoktól sem tagadják meg a kivitelt, amelyek „élelmiszerbiztonsági szükségleteik kielégítése érdekében” utánpótlást kérnek.

A döntést a hétvégén bírálták a G7-országcsoport Németországban ülésező mezőgazdasági miniszterei. Cem Özdemir német élelmezésügyi és mezőgazdasági miniszter szerint súlyosbíthatja a válságot, ha mindenki elkezd exportkorlátozásokat bevezetni. A G7 a világ hét legnagyobb, úgynevezett fejlett gazdaságának szervezete. Tagjai Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok.

Bár India a világ második legnagyobb búzatermelője, korábban nem volt jelentős exportőr, mivel termésének nagy részét a hazai piacokon értékesítették. Miután azonban az orosz invázió miatt Ukrajna búzaexportja bezuhant, az árukereskedők Indiából származó készletekre számítottak a hiány egy részének pótlása érdekében. Az exporttilalom előtt India rekordmennyiségű, mintegy tízmillió tonna búza szállítását tűzte ki célul erre az évre. Alig egy héttel ezelőtt az indiai kereskedelmi minisztérium forrásai még arról beszéltek, hogy elkötelezettek az ország búzaexportjának növelése mellett, és megismételték Narendra Modi miniszterelnök kijelentését, mely szerint

India kész etetni a világot.

A kiviteli tilalom tehát komoly politikai fordulatnak tűnik, ami elsősorban valóban az indiai kormányzat hazai gabonaárakra vonatkozó aggodalmait sejteti a háttérben. A döntés azonban egyúttal külpolitikai kihívás elé is állítja az ázsiai országot.

Az indiai kormány korábban felmentést kért a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályozása alól, amely megnehezíti a gabonaexportálást azoknak az országok számára amelyek – ahogyan az indiai kormány is rendszerint teszi – fix áron vásárolják fel a készleteket a gazdáktól. Ebben a kérdésben több ország hajlandónak tűnt engedményeket tenni India számára, hogy megolajozzák a világ gabonaellátását elősegítő exportfolyamatot. Ugyanezek az országok feltehetően most feszülten fogadják az exporttilalomról szóló döntést.

Az indiai kormány szerint, hogy a tilalom nem végleges, és felülvizsgálható.

https://24.hu/fn/gazdasag/2022/05/16/ukran-orosz-haboru-buza-gabona-nemzetkozi-piacokon-vilagpiac/

#G7 #Kanada #Franciaország #Németország #Olaszország #Japán #Egyesült Királyság #Egyesült Államok

Részvény: