Óriási többséggel foglaltak állást az EP-ben Magyarország 2024-es soros elnöksége ellen

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén a képviselők elítélték, hogy az uniós értékek szisztematikus aláásására szándékos erőfeszítéseket tesznek Magyarországon, ez pedig aggodalomra ad okot, mert jövőre ez a tagállam tölti be a Tanács elnökségét – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

A 442 szavazattal, 144 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban az Európai Parlament képviselői megkérdőjelezték, hogy Magyarország hitelesen tudná-e betölteni az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét 2024 második felében.

Az EP hangsúlyozta, hogy a tanács elnökségét betöltő ország fontos szerepet játszik a jogalkotási folyamatban, az uniós menetrend folytonosságának biztosításában és az uniós intézményekkel fenntartott kapcsolatokban.

A képviselők megkérdőjelezték, hogy Magyarország hogyan lesz képes hitelesen ellátni ezt a feladatot, tekintettel arra, hogy „nem felel meg az uniós jognak és értékeknek, valamint a lojális együttműködés elvének”.

Ezért arra kérték az uniós tanácsot, hogy találjon megfelelő megoldást, továbbá emlékeztettek arra is, hogy az Európai Parlament hozhat intézkedéseket, ha a Tanács nem találna ilyen megoldást.

Elítélték az EU-ellenes kampányokat és a reformok késlekedését
Az EP-képviselők kifejezték aggodalmukat az uniós értékek magyarországi helyzetével kapcsolatban is, amely a kormány szisztematikus és szándékos eljárásai miatt – véleményük szerint – tovább romlott, dacára annak, hogy az EP aktiválta az uniós szerződések 7-es cikke szerinti eljárást.

Az állásfoglalás elítélte a magyar kormány EU-ellenes kampányait, amelyek „azt a célt szolgálják, hogy eltereljék a figyelmet az unió alapértékeitől való magyarországi eltérésről és az országban elharapódzott rendszerszintű korrupcióról”.

A képviselők felszólították a magyar kormányt, hogy a választásokat a nemzetközi szabványok szintjére emeljék, tekintettel a 2024-es európai választásokra.

Felhívták a figyelmet a megfélemlítést célzó eljárásokra is, köztük „a titkosrendőrség látogatásaira bizonyos, az ipar stratégiai ágazatához tartozó vállalatoknál”, amelyek célja megítélésük szerint nem más, minthogy a miniszterelnökhöz közel álló körök kiterjeszthessék befolyásukat ezekre. Az EP aggodalmát fejezte ki a befagyasztott helyreállítási támogatások és a vonatkozó reformok késlekedése miatt is.

Forrás:https://www.napi.hu/kulfold/europai-parlament-magyarorszag-soros-elnokseg.772050.html

Részvény: