A római katolikus egyházfő húsvéthétfőn, április 21-én, 88 éves korában hunyt el, ravatalánál, a magyar miniszterelnök is lerótta kegyeletét.
Orbán Viktor miniszterelnök és Sulyok Tamás köztársasági elnök is lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban 2025. április 25-én.
A miniszterelnök ma reggel a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország” című műsorában adott élő interjút, ahol többek között Ferenc pápa örökségéről és az új pápáról is beszélt. Szerinte a „Szentatya a béke embere volt, szelíd volt, de volt egy másik oldala a személyiségének: rendíthetetlenül bátor volt”, nem adta fel a békepártiságát – mondja Orbán.
A pápa barátsága és támogatása
természetfeletti súlyt adott a békének.
A pápa háromszor látogatta meg a magyarokat, kétszer Magyarországon, egyszer Csiksomlyón. Ez Orbán szerint ritka.
„A pápa egy argentin ember volt, ott magyar apácákkal és hívő közösséggel dolgozott együtt, ismerte a magyarokat, kedvelt bennünket. Tudott néhány magyar mondatot is, amiket használt. Van egy keresztény közösség, ami összeköt minket”, de ezen túl nemzeti alapú szimpátiát is érzékelt a kormányfő.
Rengeteg iskolát, óvodát, szakintézményt működtet a Magyar Katolikus Egyház, a társadalom közösségi hálójának építésében, az elesettek támogatásában nem boldogulna Magyarország az egyház nélkül. Az új pápa ugyan „Rómában lesz, de innen támogatja a magyar egyházat”, ezért Orbán Viktor is kíváncsian várja, ki lesz az új pápa.
Ferenc pápa temetése szombaton lesz, azt a napot a magyar kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította.
