Orbán Viktor hajnalig csatázott a fair megállapodásért

A kormányfő szerint az Európai Bizottság energetikai javaslatai jelentették a legnagyobb veszélyt Magyarország számára.

Orbán Viktor hajnali két órakor jelentette be Facebook-oldalán, hogy az EU-csúcs első napján a legfontosabb kérdést, az energia kérdését sikeresen lezárták. A kormányfő szerint az Európai Bizottság energetikai javaslatai jelentették a legnagyobb veszélyt számunkra, mert elfogadásuk azt jelentette volna, hogy néhány nap alatt leállnak a Magyarországra irányuló gázszállítások.

Ezt a veszélyt sikeresen elhárították.

Nem maradtunk egyedül, így sikerült egy fair megállapodást kiharcolnunk.Megállapodtunk abban, hogy ha lesz is gázársapka Európában, az nem érinti majd azokat a hosszú távú szerződéseket, amelyek nélkül Magyarország gázellátása egyik napról a másikra ellehetetlenülne. Más szóval a gázársapka alól mentesítést kaptunk, így az nem veszélyezteti Magyarország biztonságos gázellátását

– írta a miniszterelnök.

Megállapodtak abban is, hogy ha lesz is közös gázbeszerzés Európában, az nem lesz kötelező. Magyarország számára továbbra is nyitva marad minden beszerzési lehetőség. Ez fontos, mert csak akkor tudjuk leszorítani az energia árát hazánkban, ha minél több forrás áll rendelkezésre, minél nagyobb a verseny a magyar energiapiacon.

Hosszú csata volt, de sikerült megvédenünk Magyarország érdekeit

– tette hozzá.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/10/21/orban-viktor-hajnalig-csatazott-a-fair-megallapodasert/

Részvény: