Több korlátozást rendelt el szeptember 7-re Kötcsére a Terrorelhárítási Központ. A hatóság szerint a településen útlezárások és igazoltatások is várhatóak. Extrém esetekben a járművek csomagtere is átvizsgálásra kerülhet. Mint ismert, hét utolsó napján a Fidesz és a Tisza Párt is a Somogy vármegyei településen tart rendezvényt.
A Terrorelhárítási Központ korlátozásokat rendelt el a jogszabályban meghatározott védett személy tartózkodásának nyílt rendőri biztosítása idejére 2025. szeptember 7-én 6 óra 30 perctől 21 óráig – számolt be róla a rendőrség honlapja.
A rendőrség a megadott időszakban Kötcsén, a Szóládi út, valamint a Kossuth Lajos utca egy-egy részét a forgalom elől a szükséges mértékig elzárja, a forgalmat, a nyilvános és közforgalmú intézmények működését korlátozza – írják a közleményben.
A rendőrök a jogszabályban meghatározott feladatok végrehajtásának érdekében a közterület kijelölt részén az oda belépőket vagy az ott tartózkodókat igazoltathatják, onnan kikísérhetik, épületet, építményt, helyszínt, csomagot és járművet átvizsgálhatnak. A közbiztonságra veszélyt jelentő anyagoknak, eszközöknek, tárgyaknak az intézkedéssel érintett területre való bevitelét megtilthatják, illetve onnan azokat szükség esetén az elvárható gondossággal eltávolíthatják.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a korlátozások a helyben lakókat is érintik, a rendőrök a lakcímkártyájuk felmutatását kérhetik majd tőlük. A településen és környékén megnövekedett személy- és járműforgalom várható, ami a közlekedőket is akadályozhatja.
Szeptember 7-én a Somogy vármegyei településen tartja őszi politikai évadnyitóját a Fidesz, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is jelen lesz. Ugyanezen a napon szintén Kötcsére szervezett eseményt a Tisza Párt, ahol a szervezet új arcait mutatnák be. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője provokációt említett, Magyar Péter pártjának döntését a kormányfő sem hagyta szó nélkül.
