Orbán Viktor: A nyugdíjasok pontos elszámolást várnak a kormánytól

Módosítani kellett a költségvetést ahhoz, hogy öt százalékkal tudják emelni a nyugdíjat, de minden érintett biztos lehet abban, hogy hozzájut a magasabb összeghez, a 13. havi nyugdíjak esetében is – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken. A kormányfő a járványadatok mellett a műsorban közölte azt is, hogy december 15-én indul az 5–11 évesek oltása.

Szükséges volt hozzányúlni a büdzséhez ahhoz, hogy öt százalékkal tudják emelni a nyugdíjat, de ehhez nem kellett az Országgyűlés, csak egy kormányrendelet – közölte Orbán Viktor. A miniszterelnök úgy látja: a nyugdíjasok pontos elszámolást várnak a kormánytól.

ALÁHÚZTA, MINDEN NYUGDÍJAS BIZTOS LEHET ABBAN, HOGY „A NYUGDÍJA ÖT SZÁZALÉKKAL EMELKEDIK, AHOGY A TIZENHARMADIK HAVI IS, AMI MINDENKÉPP JÓ HÍR”.

Szóba került a béremelés is, ezzel kapcsolatban elmondta, nemcsak emelni kell, hanem a pénzt szét is kell osztani. Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy van-e ezekre keret, azt felelte a kormányfő, hogy „ha a gazdaság megtermeli, ha jól dolgozunk, akkor van”. Úgy látja, a kommunizmus és a rendszerváltás miatt sokan élnek napjainkban is nehéz helyzetben, ezen túlmenően a családi kasszát sem akarja kiüríteni az ember.

Ha olyan pénzt osztasz szét, amit nem termelsz meg, előbb-utóbb csődbe mész.

A Kossuth rádióban megismételte: december 15-én kezdik meg az 5–11 évesek oltása. Erről megbízható szakértői vélemény alapján hozott döntést a kormány. A miniszterelnök szerint a gyerekek nem tehetnek arról, hogy nincsenek beoltva, a szüleik hoznak döntést erről. Mint részletezte, körülbelül 69-70 ezer vakcina érkezik először az országba, szerdától lehet regisztrálni az oltásra.

A miniszterelnök az operatív törzs járványadatait is ismertette a műsorban:

  • Péntekre 6884 új fertőzöttet regisztráltak.
  • Meghalt 166 ember.
  • A korábbihoz viszonyítva kevesebb, 6939 ember van kórházban.
  • Csökkent a lélegeztetőgépen tartott betegek száma.
  • 42 453 új harmadik oltást adtak be.

Orbán Viktor úgy értékelt, a helyzet jelenleg inkább javul, „a mostani hullámnak a csúcsán vagyunk”. Hangsúlyozta: a koronavírus ellen nincsen más orvosság, csak az oltás. Korábbi kijelentését megismételve hozzátette, ha nem vagyunk beoltva, kis karácsonyunk, ha viszont be vagyunk oltva, nagy karácsonyunk lesz. 

Nem alternatívák akarunk lenni

A konzervatív pártokkal történt múlt heti varsói találkozóval kapcsolatban elmondta: a részt vevő pártok azt szeretnék, hogy Brüsszel elhibázott megközelítése helyett az ő álláspontjuk, vagyis a családok támogatása és a bevándorlás megállítása érvényesüljön.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy legközelebb Spanyolországban lesz egy varsóihoz hasonló találkozó. Orbán Viktor úgy látja: a hozzájuk hasonló gondolkodású pártok jelenleg kisebbségben vannak az Európai Parlamentben. A kormányfő kijelentette: nem alternatívák akarnak lenni, hanem Brüsszel alapvető politikáját akarják meghatározni.

Emberek vagyunk, mindenkinek más ambíciója van.

A bevándorlással kapcsolatban elmondta: Magyarországon a népszavazással ez a kérdés már eldöntetett. „Kiderült fehéren-feketén, mit akarnak a magyarok, az pedig szemben áll az unió bevándorlási szabályaival.” Mint fogalmazott, ezért is lesz jelentős az Alkotmánybíróság mai döntése, mert ők arra esküdtek fel, nem pedig Brüsszel elképzeléseire.

Orbán Viktor szerint a magyar kormánynak Brüsszelben azt kell mondania, hogy az eddigi uniós bevándorlási szabályokat meg kell változtatni.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG DÖNTÉSE A HATÁRZÁR MELLÉ EGY JOGI MEGERŐSÍTÉST ADHAT – SZÖGEZTE LE. 

Az új német kormányról a kormányfő elmondta: kormányzati munkájának lényege a Magyarországért való kiállás, az új német kormány viszont nehezebb helyzetet okoz ebben. Orbán Viktor szerint Angela Merkel kormánya keresztény alapokon állt, csak a bevándorlás ügyében voltak vitáik. Szerinte az új kormány programjában is támogatta a bevándorlókat, így nehezebb lesz a magyarokért is dolgozni.

Index

Részvény: