Orbán Viktor: A kormány támogatja a negyedik oltás felvételét

Még nincs vége a járványnak, de az omikron variáns már gyengébb, mint a korábbiak, ettől függetlenül ugyanúgy kell védekezni ellene – erről beszélt ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök a Kossuth rádióban azt is elmondta, a kormány támogatja, hogy negyedik oltást is felvegyenek azok, akik ennek szükségét érzik, a védettségi igazolvány pedig a harmadik oltással lesz érvényes. Az világszintű inflációtól a kormány többféleképpen védi a magyar családokat, a baloldal azonban még az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését sem szavazta meg korábban – mondta el a miniszterelnök.

– Ez már majdnem olyan karácsony volt, amilyet elképzel az ember. Össze tudtunk jönni, tudtunk találkozni, a veszély foka gyengébb volt, mint korábban – állapította meg Orbán Viktor a ma reggeli rádióinterjújában. A kormányfő egy hónap után adott újra interjút a Kossuth rádiónak, amelyben elmondta, ha nincs is vége a járványnak, az omikron variáns gyengébb, mint az előző, delta variáns, sőt utóbbit az előbbi ki is szorítja a szakemberek szerint. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kellene ellene védekezni, a kormány továbbra is az oltás alapú védekezést részesíti előnyben.

Ugyanúgy kell védekezni, mint eddig

– Mindenkit arra biztatok, hogy vegye fel az oltást, ne érezzük azt, hogy túl vagyunk rajta – tette hozzá.

– Januárban minden hét végén lesz oltási akciónap. Csütörtökön, pénteken, és szombaton lehet időpontfoglalás nélkül kérni az oltást a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben 

– erősítette meg Orbán Viktor. Kifejtette; ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csütörtökön és pénteken 14 és 18 óra között, szombaton pedig 10 és 18 óra között van lehetőség kérni a vakcinát. Emellett a háziorvosoknál is felvehető az oltás a továbbiakban is. – Pfizerből több mint 2 millió, Modernából majdnem 700 ezer vakcinánk van, tehát van elegendő modern vakcinánk is – húzta alá a miniszterelnök. 

Gulyás Gergely tegnapi bejelentését megerősítve Orbán Viktor elmondta, a szakemberek javasolták a járványügyi protokoll megváltoztatását. 

A karantén hossza tíz napról hét napra csökken, tünetmentesen, negatív teszttel azonban öt nap után mentesülni lehet a korlátozás alól.

Az iskolákban koronavírus-fertőzés esetén csak az oltatlan diákoknak kell otthon maradniuk, a többiek számára folytatódik a jelenléti oktatás. 

Ajánlják a negyedik oltást

– Február 15-től 

a védettségi igazolványból oltási igazolvány lesz, amelyet az kaphat meg, akinek megvan mind a három oltása, 

vagy a második oltás megkapása óta még nem telt el hat hónap – tájékoztatott Orbán Viktor. Elmondta, 

az operatív törzs ajánlása alapján a kormány támogatja a negyedik oltás felvételét,

amennyiben a harmadik oltás után eltelt már legalább négy hónap. A negyedik oltás beadatásához mindenképpen szükség van a háziorvossal való konzultációra. A kórházi kapacitások terén nagyon jól állunk, erről is beszélt a kormányfő, valamint elmondta, a szakellátás terén is biztonságban érezhetjük magunkat. 

– Mi egy olyan kormány vagyunk, amelyik abban hisz, hogy a gazdaság akkor működik a legjobban, ha az emberek minél szabadabban tudják követni a saját érdekeiket – jelentette ki a miniszterelnök. – Mégiscsak vannak válságos szituációk – folytatta –, a kérdés az, hogy ilyenkor milyen mértékig szabad beavatkozni ebbe a rendbe. 

Az infláció ellen fel kell lépni

– Olyan infláció van egész Európában, amely eltéríti a gazdaságot a normális működésétől. Nem lehet az inflációt megállítani az országhatárokon, ezért a ránk gyakorolt negatív hatásait kell tompítanunk – mondta. A miniszterelnök szerint két irányból kell védekezni. 

– Az egyik, hogy emeljük a béreket meg a nyugdíjakat. A másik, hogy ahol lehetséges, megfogjuk az árak emelkedését

– mondta.

– 2013 óta van rezsicsökkentés Magyarországon. Ez általában is helyes dolog, de ilyenkor különösen jótékony hatású. Magyarországon nem tudják, hogy ez az árnövekedés milyen szociális feszültséget okoz Nyugat-Európában. Ott egy-egy család rezsiköltsége 2-3 hónap alatt másfél-kétszeresére emelkedett – fogalmazott Orbán Viktor. 

– Az infláció beütött az üzemanyagárakban is. Ez pedig nemcsak az üzemanyag árát növeli, hanem mindenben megjelenik, mert az árut szállítani kell. Ezért ott bevezettünk egy árstopot – idézte fel a kormányfő.

– Van egy másik fenyegető dolog a családok életében, ez pedig a hitel. Ahol korábban hiteleket vettek fel nem fix kamaton, ott kamatnövekedés jelentkezik. Itt 

bevezettünk egy kamatstopot, nehogy a megnövekedett kamatszint miatt a családok elveszítsék a fedelet a fejük fölül. 

Most látjuk, hogy nőnek az élelmiszerárak. Mit kell csinálni ilyenkor – tette fel a költői kérdést a miniszterelnök. – Körül kell nézni, hogy mások mit léptek erre válaszul – válaszolt. – A szerbeknél láttam izgalmas dolgot, ők azt csinálták, hogy kiválasztottak 5 alapvető élelmiszert, és annak árát vissza vitték egy korábbi árszintre – árulta el a kormányfő. Ehhez hasonlatosan 

a magyar kormány is kiválasztott olyan alapvető élelmiszereket, melyeknek az árát októberi szintre kell visszaszállítani

– Nem lehet minden termék árát szabályozni. Előírtuk, hogy ezekből az árcsökkentett termékekből kötelező lesz tartani a polcokon. Egy olyan szabályt hoztunk, ami betartható. Ha nincs az árú a polcokon, akkor büntetni fogunk – tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta, ezzel az intézkedéssel az inflációt „kibekkelhetjük”. Hogy Brüsszel mit fog tenni, azt nem tudjuk, hiszen ott a piaci dogmák uralkodnak a józan ész helyett. A kormányfő szerint a piacnak épp az a lényege, hogy mindenki megpróbál észszerűen cselekedni és minél nagyobb haszonra szert tenni, azonban a kormánynak társadalmi, össznépi szempontokat is figyelembe kell vennie, védve a családokat. Sokszor be kell avatkoznia a kormánynak, ha például emelkedik a munkanélküliség és 

nem szabad, hogy egy kormány csak nézze, hogy mi történik egy gazdaságban. 

Brüsszelben nem így gondolják, Orbán Viktor fel van rá készülve, hogy meg kell majd védeni ezt az intézkedést. 

Az áfacsökkentést sem támogatta a baloldal

A baloldal nem szavazta meg az élelmiszerek áfájának csökkentését – emlékeztetett a miniszterelnök – pedig egy-egy fontos ügyben nem a pártlogika alapján, hanem az emberek érdeke alapján kell döntést hozni. Orbán Viktor szerint a baloldal élelmiszerárcsökkentés ellen felhozott érvei emiatt értelmetlenek. 

Az szja-visszatérítés kapcsán a kormányfő nem aggódik, de azt mondta, ne legyenek illúzióink, hiszen Brüsszel „nagyítóval vizsgálgat minket”. Brüsszel szerint a legtöbb ész ott van, Európa politikai fővárosaként úgy gondolják, megmondhatják, hol, kinek, mit kellene csinálnia. Holott a különböző városok és régiók között hatalmas különbségek vannak, hagyniuk kellene, hogy mindenhol olyan döntések szülessenek, amely az élet természete szerint logikusak. – Lesznek támadások, de a magyarok a korábbiak során már bebizonyították, hogy van bátorságuk – fogalmazott a kormányfő.

A gyermekek nevelése a szülők joga

Az április 3-i választásokról is kérdezték Orbán Viktor miniszterelnököt. A gyermekvédelmi népszavazást illetően elmondta, 

a népszavazást kritizálók mögött Soros György személye áll, ez a törvény azonban a gyermekvédelemről szól, akiket tilos befolyásolni abban, hogy hogyan éljenek, milyen szexuális beállítottságuk legyen. 

– Magyarországon szabadon választják meg az emberek az életformájukat, ezért harcoltunk a kommunisták ellen, mert akkor ez nem volt így – mondta a kormányfő. Szerinte a referendum kérdései nem a felnőttekről szólnak. – A szülőknek kell megmondaniuk, hogy hogyan akarják nevelni gyermekeiket, e fölött ők rendelkeznek, pláne a szexuális nevelés terén, amely egy sokkal bonyolultabb terület – fejtette ki a miniszterelnök. Mint mondta, a gyermekeknek szüksége van a szülői támaszra, nem veheti át ezt a szerepet az iskola, eldöntve, hogyan nevelik a fiatalokat.

– Először is fontos, hogy a gyermekek védelmében hozott törvényt pedofiltörvénynek is nevezik, nem véletlenül. Van az a jelenség, amikor a gyermekeink ki vannak téve szexuális ragadozóknak, épp most láttam, hogy Németországban egy több száz fős pedofilhálózat bukott le. Egy civilizált ország. Bár vannak velük vitáink, de mégiscsak tiszteljük őket, egy jól szervezett államnak gondoljuk, s egyszer csak kiderül, hogy egy több száz fős pedofilhálózat bukik le. Ahhoz idő kell, míg kiépül egy ekkora hálózat – részletezte. 

– A modern világban olyan jelenségek is felerősödnek, amelyektől meg kell védeni a gyerekeket

– szögezte le. Hozzátette, ez a gyermekvédelem egyik kérdése. – Ahogy a szüleink mondták: ha valaki hozzá nyúl a gyermekeinket, kikaparjuk a szemét. Ezt el kell fogadni, hogy a gyermekeink védelme feltétlen elsőbbséget élvez, erről szól a pedofília kérdése – mondta Orbán Viktor.

– Most egy másik jelenségről is beszélünk, a magyar törvény ezt jól megoldja – utalt az LMBTQ-lobbi nyomulására Orbán Viktor. A miniszterelnök jelezte, hogy arról egyelőre vita van, hogy ez elvezet-e a pedofíliához, de a módszer világos. 

Bizonyos szexuális szokásokat, amelyeket a szülők nem fogadnak el, népszerűsíti az állam vagy az iskolai rendszer, vagy legalábbis megengedi, hogy ilyen propagandisztikus előadásokat a gyerekeink elé tárjanak

– mutatott rá a miniszterelnök.

– Minden szülő joggal tart igényt arra, hogyha az iskolában szokatlan dolgokkal akarják szembesíteni a gyermekeit, akkor legyen joguk arra, hogy azt mondják, köszönjük, nem kérjük. Arra is van lehetőség, hogy a szülő ezt megengedje ha akarja.  Az a lényeg, hogy a szülő döntése kell, hogy maradjon – szögezte le Orbán Viktor. 

Magyar Nemzet

Részvény: