Orbán szövetségese nyomás alá került, gigantikus tüntetés volt Belgrádban

Diákok, gazdák és veteránok csatlakoztak Belgrád történetének talán legnagyobb kormányellenes tüntetéséhez.

Szerbia egész területéről csatlakoztak ahhoz a tüntetéshez, amelyet Belgrádban szerveztek meg szombaton. A kormány közben minden erejével azon van, hogy véget vessen annak a felháborodásnak, amely a tavaly novemberi, újvidéki vasútállomáson történt tragédia váltott ki. A baleset során lezuhant egy előtető, többen meghaltak, sokan megsérültek, és felelőst a mai napig nem neveztek meg.

A szerb fővárosban szombaton gazdák, motorosok, veteránok is csatlakoztak a tüntetésekhez, és kulcsfontosságú helyszínekhez vezető utakat zártak le.

Nem kormányzati források szerint ez volt a valaha legnagyobb tüntetés Belgrádban, írja a DW.

A szerb belügyminisztérium a tüntetők számát körülbelül 107 ezerre becsülte, a független média ennél jóval nagyobb számokat közölt. Az Arhiv javnih skupova szerb civil szervezet, amely a különféle rendezvényeken a tüntetők megszámlálásával foglalkozik,azt közölte, hogy az eseményen körülbelül 275-325 ezren vettek részt. A Belgrád belvárosából közzétettek videókon hatalmas tömeg látható.

A szombati felvonulást a szerb diákok által vezetett, hónapok óta tartó tiltakozó mozgalom csúcspontjának tekintik. A demonstráció kirobbantása a tavaly novemberi újvidéki tragédia, ahol 15 ember halt meg, amikor egy vasútállomás kültéri tetőrésze rájuk omlott – és az esetnek a mai napig nincs felelőse. A vasútállomást a közelmúltban, homályos körülmények között újították fel, olyan kínai vállalatok és vállalkozások bevonásával, amelyek állítólag kapcsolatban állnak a kormányzó Haladó Párttal. A szerb illetékesek eleinte azt állították, hogy nem végeztek munkát az előtetőn, de később elismerték, hogy az épület ezen részéhez is hozzányúltak a rekonstrukció során.

A tüntetők azzal vádolják a kormányt, hogy visszatartják a felújítási munkálatokkal kapcsolatos kulcsfontosságú dokumentumokat. Aleksandar Vučić elnök kitart amellett, hogy már minden szükséges papírt nyilvánosságra hoztak.

Tágabb értelemben a mozgalom a Vučić és kormánya elleni panaszok egész sorát foglalja magában, beleértve a széles körben elterjedt korrupciót, nepotizmust, a természeti erőforrások helytelen kezelését, a választási csalást.

Milos Vucevic szerb miniszterelnök és Milan Djuric újvidéki polgármester a tiltakozások közepette már lemondott.

Mit mond Vučić?

Vučić a szombat esti tüntetéseket kommentálva elmondta, hogy 56-an megsérültek, 22-en pedig őrizetbe vettek a rongálás és testi sértés gyanúja miatt, de senki sem szenvedett életveszélyes sérülést.

Azt mondta, a tiltakozás „hatalmas negatív energiát, haragot és dühöt vetített a hatóságok felé”.

Ezen kívül megismételte azt az állítását, hogy a tüntetések mögött a nyugati titkosszolgálatok állnak.

Részvény:
Megtekintések száma : 70