Önkéntes evakuálást indítanak az ukránok Herszonból

Egy ukrán tisztségviselő szerint az ukrán kormány fizeti az összes költségét a felszabadított Herszon és Mikolajiv régiókból induló önkéntes evakuálásnak – írja a CNN.

Irina Verescsuk az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős miniszter elmondta, a tél közeledtével több problémával is szembe kell nézniük a felszabadított területeken. Dél-Ukrajnában hatalmas területeken szenvedett súlyos károkat az infrastruktúra, márpedig az áram-, a hő- és a vízellátás hiánya nagyon megnehezíti a helyi lakosok túlélését.

A télre való felkészülésről van szó. A hőmérséklet csökken, és nem tudjuk időben helyrehozni az infrastruktúrában okozott károkat

– közölte. „Ez csak önkéntes evakuálás, ami egyelőre tehát nem kötelező. Az önkéntes evakuálás azt jelenti, hogy az állam vállalja a szállítással, a telelésre kiválasztott területekre való szállítással, a szállás- és megélhetési költségekkel, valamint az orvosi ellátással kapcsolatos összes költséget és felelősséget” – tette hozzá Verescsuk.

Vitalii Kim, Mikolajiv regionális katonai közigazgatásának vezetője elmondta, a felszabadított településeken már készítik a listákat a kitelepülni szándékozókról.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/11/20/orosz-ukran-haboru-elo-kozvetites-percrol-percre-2022-11-20/

Részvény: