Olyan fegyvert vetettek be az oroszok, hogy még az amerikai híszerzésnél is elképedtek

Amerikai hírszerzők szerint Oroszország olyan rakétákat vetett be a háborúban, amelyek pontos működését még ők is csak találgatják – írja az Index.hu.

Az amerikai hírszerzés egyik tisztviselője el mondta a New York Timesnak, hogy az Iszkander–M nevű, rövid távú (értsd: „csak” négy-ötszáz kilométeres lőtávolságú) ballisztikus rakétákkal együtt az oroszok egy furcsa, eddig számukra is teljesen ismeretlen minirakétát vetettek be a háborúban. Ezek a rakéták képesek megtéveszteni az ellenség légvédelmét – olvasható a portálon.

Az Iszkanderekhez ugyanis olyan, körülbelül harminc centis, rakétaszerű csalikat csatolnak, mint amilyen az alábbi képen is látható:

A kisebb rakéták akkor válnak le az Iszkanderrről, amikor érzékelik, hogy az ellenséges elhárítórakéták célba veszik. A csalik olyan elektronikus berendezéssel rendelkeznek, amely megzavarja a légvédelmi eszközök rádiójelét, közben pedig jelentős mennyiségű hőt bocsátanak ki, hogy magukra vonják az elhárítórakétákat. A New York Times szerint elképzelhető, hogy ezek a csalik zavarják meg az ukrán légvédelmet annyira, hogy nem tudják elhárítani az újabb és újabb orosz rakétacsapásokat.

A csalirakétákat először február végén szúrták ki a szakértők a közösségi médiában terjedő fotókon. Méretük és alakjuk miatt sokan azt hitték, hogy valamilyen kazettás robbanóanyagnak a kisebb Bombái lehetnek (ezeket már szintén bevetették néhányszor az oroszok).

Az utóbbi tíz-tizenöt évben senkinek sem volt lehetősége arra, hogy lássa ezeket – mondta a csalikról Richard Stevens, a brit hadsereg robbanóanyagokkal foglalkozó szakértője, utalva arra, hogy az Iszkander–M rakétákat a háború előtt viszonylag ritkán vetették be éles harci helyzetben.

Izgatottak az amerikai hírszerzés szakértői

Mindeközben Jeffrey Lewis, a Middlebury Institute of International Studies professzora azt mondta: az, hogy az oroszok most bevetik ezeket a rakétákat, arra utalhat, hogy nagyon fontos számukra vagy nagyon óvatlanok azáltal, hogy utóbb nem gyűjtik be a csalikat (mivel ezáltal lehetővé teszik a nyugatiaknak, hogy tanulmányozzák). Hozzátette: Úgy tudni, hogy Oroszország a más országoknak eladott Iszkander-rakétákhoz nem mellékelte ezeket a csalikat.

Én ebből arra következtetek, hogy az oroszok szeretik titokban tartani a technológiájuk működését, és arra, hogy ez a háború elég fontos nekik ahhoz, hogy ezt most feladják. Azt hiszem, hogy az amerikai hírszerzésen belül jó pár ember most nagyon izgatott ezek miatt – mondta végül a professzor.

https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/olyan-fegyvert-vetettek-be-az-oroszok-hogy-meg-az-amerikai-hiszerzesnel-is-elkepedtek.748380.html

Részvény: