Alaszkában újabb biztonsági botrány rázta meg a Trump-adminisztrációt: egy hotel nyilvános nyomtatójában maradtak a Trump–Putyin-csúcs érzékeny részleteit tartalmazó dokumentumok. Az iratok pontos helyszíneket, elérhetőségeket és egy tervezett államfői ebéd protokollját is tartalmazták, szakértők szerint súlyos fegyelmi hibát jelezve – írja az NPR.
Alaszkában komoly biztonsági malőrre derült fény: egy hotel nyilvános nyomtatójában maradtak olyan amerikai külügyminisztériumi jelölésekkel ellátott dokumentumok, amelyek részletesen tartalmazták a Trump–Putyin-csúcs programját és a résztvevők elérhetőségeit. A nyolcoldalas anyagot három vendég találta meg péntek reggel Anchorage egyik szállodájában, a találkozó helyszínéhez közeli Hotel Captain Cookban. Az iratok pontos helyszíneket, időpontokat, sőt telefonos kontaktokat is felsoroltak, ami érzékeny információk nyilvánosságra kerülését jelentette.
A dokumentumokból kiderült, hogy Trump ajándékot is szánt Putyinnak, egy amerikai rétisas-szobrot.
Az iratok tartalmazták a 13 amerikai és orosz tisztviselő névsorát, fonetikus kiejtéssel Putyin nevét is feltüntetve. Egy részletes ültetési rend is szerepelt bennük: Trump mellett Marco Rubio külügyminiszter, Pete Hegseth védelmi miniszter és Susie Wiles kabinetfőnök kapott volna helyet, míg Putyin mellett Szergej Lavrov és Jurij Usakov ült volna. A tervezett menü filet mignont, halat és crème brûlée-t tartalmazott, ám a közös ebédet végül lemondták.
A Fehér Ház szóvivője bagatellizálta az ügyet, egy „többoldalas ebédmenünek” nevezve a dokumentumokat, a külügy viszont nem kommentált. Nemzetbiztonsági szakértők szerint azonban egyértelműen fegyelmezetlenségről van szó, hiszen ilyen előkészítő iratoknak nem lenne szabad közforgalmú helyen maradniuk. A történtek újabb példát jelentenek a Trump-adminisztráció sorozatos biztonsági bakijaira, amelyek között korábban már előfordult véletlen újságírói hozzáférés katonai akciók terveihez és titkos rendőrségi üzenetváltásokhoz.
