A békét kizárólag tárgyalással lehet elérni, de jelenleg nem adottak a feltételek sem a fegyverletételhez, sem az orosz és az ukrán elnök közötti találkozóhoz Mario Draghi miniszterelnök szerint, aki a külföldi sajtó újságíróinak tartott tájékoztatót csütörtökön, írja az MTI.
Mario Draghi mindenekelőtt a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán folytatott közel egyórás telefonbeszélgetéséről számolt be.
Azt mondtam Putyinnak, hogy a békéről akarok beszélni, és tűzszünetet szorgalmaztam, arra azonban jelenleg nem adottak a feltételek, és az orosz elnök szerint nem érett még az idő a találkozóra Zelenszkijjel. Putyin azonban apró lépésekről beszélt a tárgyalásokon
– hangoztatta Mario Draghi. A római kormányfő hozzátette, hogy változást észlelt az orosz elnök magatartásában, de „óvatosan értelmezem a jelzéseket, maradjunk két lábbal a földön”, tette hozzá Draghi. Megjegyezte, hogy Ukrajna és Oroszország egyaránt felkérte Rómát az esetleges béketárgyalások feltételeinek biztosítására.
Mario Draghi hozzátette, hogy a felek közötti közvetítésben Törökország tölt be jelentős szerepet, és hamarosan Róma Ankarával és Párizzsal közös egyeztetést tart az ukrán-orosz válsághelyzet megoldása érdekében. Pekinget is jelentős közvetítőnek nevezte emlékeztetve az Európai Unió és Kína közötti pénteki csúcstalálkozóra.