Olaf Scholz koronavírusos

Pozitív lett Olaf Scholz német kancellár hétfőn készített koronavírus-tesztje. Enyhe megfázásos tünetei vannak, elkülönítésbe vonult és a hétre tervezett nyilvános programjait lemondta – idézi az MTI Steffen Hebestreit a szövetségi kormány szóvivőjének Twitter-bejegyzését.

Ahét legfontosabbnak tartott – nem nyilvános – programja a szövetségi kormány és a tartományok szerdai tanácskozása a tartományi kormányfők egyeztető testülete, a miniszterelnöki konferencia keretében. Szóvivőjének tájékoztatása szerint Olaf Scholz videókapcsolat révén vesz majd részt a megbeszélésen.

A téma az első kettő – bő harmincmilliárd eurós – tehercsökkentő csomagot követő újabb, ezúttal 65 milliárd eurós intézkedéscsomag, amely az energia drágulása és az infláció emelkedése miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terhek további enyhítését szolgálja. A szövetségi kormány a tervek szerint a tartományokkal közösen finanszírozza a csomagot.

A német kancellár szervezetében első alkalommal mutatták ki a koronavírust, pedig a munkájával járó sűrű kontaktusok, találkozások miatt rendszeresen tesztelik.

A teljes védőoltással és emlékeztető oltással is rendelkező politikust sajtójelentések szerint a hét végén Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatása előtt PCR-tesztet készítettek, vasárnapi hazatérése után pedig gyorstesztet. A lelet rendre negatív volt.

Forrás: https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/olaf-scholz-koronavirus-covid-19-pozitiv.760408.html

#olaf_scholz #koronavírus #covid-19 #fertőzés

Részvény: