Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentést tett a Fox Business Network hírcsatornán, hogy tárgyalni akar Iránnal a síita állam nukleáris programjáról, ezért levelet írt Ali Hamenei ajatollahnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének.
„Azt mondtam nekik, remélem, hogy fognak tárgyalni, mert az sokkal jobb lesz. Iránt két módon lehet kezelni: katonailag vagy alkut kötünk. Jobban örülnék, ha alkut tudnánk kötni, mert nem szeretnék ártani Iránnak. Nagyszerű nép”– tolmácsolta Trump szavait az MTI.
A két ország között nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat, így ateheráni külügyminisztérium egyelőre nem is reagált a nyilatkozatra.
Irán 2015-ben írt alá egyezséget nukleáris programjáról a nagyhatalmakkal, azonban ezt 2018-ban az Egyesült Államok, Trump első elnöksége idején egyoldalúan felmondta, és visszaállította a Teheránt sújtó szankciókat. A megállapodás értelmében Irán korlátozta nukleáris tevékenységét, cserébe a nemzetközi közösség enyhített az országot sújtó büntetőintézkedéseken. Trump akkor azzal indokolta az USA kilépését a megállapodásból, hogy az végső soron nem garantálja, hogy Iránnak soha nem lesz atomfegyvere.
Irán az atomprogramja lelepleződése, mintegy 20 éve váltig állítja, hogy nukleáris fejlesztései kizárólag békés célokat szolgálnak, és nem akar atomfegyvert előállítani.