Növekszik az aggodalom: megnevezte a fenyegetett sziget, hogy mikor indíthat katonai inváziót Kína

A Bloomberg beszámolója szerint tajvani hadsereg már kifejezetten abban a szellemben tart hadgyakorlatot, hogy az elkövetkező években Kína katonai inváziót indíthat a sziget ellen.

Az éves katonai gyakorlaton először nevezte meg Tajvan, hogy pontosan mikor indíthat inváziót Kína a sziget elfoglalására, a hadsereg szerint ez 2027-ben jöhet el.

A tajvani védelmi minisztérium egy kedden kiadott dokumentumban ismertette a dátumot, ezért most már kifejezetten azt gyakorolják a katonák, hogy miképpen tudják kivédeni a szomszédos nagyhatalom invázióját.

A hadgyakorlatok hosszát idén megduplázzák és a korábbiakkal ellentétben az öt helyett immár tíz napos lesz. A tajvani védelmi minisztérium korábbi terveiben nem szerepelt dátum arra vonatkozóan, hogy mikorra „várják” Kína nagyszabású invázióját. A törekvések azt jelzik, hogy a háborús feszültség egyre komolyabb szintre jut a szigeten, de Wellington Koo védelmi miniszter nem tulajdonít ennek túl nagy jelentőséget:

A Han Kuang gyakorlat mindig egy-két évre tűzi ki a határidőt a jövőben, mivel az új fegyverek beszerzése és a kiképzés ismételt gyakorlatokat igényel az érvényesítéshez – mondta. Azt egyébként a nyilvánosságra hozott dokumentum sem pontosította, hogy a megjelölt időpont egy valódi támadástól tart, vagy mindössze a gyakorlatok miatt nevezték ezt meg.

Korábban Hszi Csin-ping kínai elnök is 2027-et nevezte meg, hogy eddigre kell a hadsereg modernizálását végrehajtani, valamint amerikai katonai tisztségviselők is visszatérően ezt az évet jelölik meg egy esetleges invázióra.

Részvény:
Megtekintések száma : 64