Növekedett a sertéshús behozatal

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának elemzése szerint az USA sertéshústermelése másfél százalékkal növekedhet 2023 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, miközben a szakértők a hízósertés termelői árának 11 százalékos csökkenésére számítanak

Brazíliában a sertés ára 31 százalékkal emelkedett a megfigyelt időszakban, sertéshúskivitele pedig 19,6 százalékkal nőtt. Ugyanekkor, 2022 január–novemberében az Európai Unió 2,17 százalékkal kevesebb sertéshúst értékesített a nemzetközi piacon, mint egy évvel korábban. Az export 34 százaléka Kínába irányult, ezenfelül Japán, illetve a Fülöp-szigetek voltak jelentős célpiacok – írja kiadványában az Agrárközgazdasági Intézet.

Magyarország nemzetközi piacon értékesített élő sertés és sertéshús mennyisége nem változott számottevően az egy év viszonylatában, értéke ugyanakkor 29 százalékkal emelkedett (KSH). A kivitel elsősorban Romániába, Olaszországba és Horvátországba irányult. Ezzel szemben a sertéshúsimport volumene 15 százalékkal, értéke 45 százalékkal volt nagyobb ugyanezen időszak alatt. A sertéshús kétharmada Németországból, Spanyolországból, Lengyelországból és Szlovákiából származott.

  1. január és november között az élő sertés és sertéshús exportja 144,8 milliárd forint, míg az import 122,6 milliárd forint volt a KSH adatai alapján.

Az Európai Bizottság adatai alapján az Európai Unióban a vágósertés ára Csehországban, Dániában, Észtországban, Spanyolországban, Írországban, Litvániában, Ausztriában és Szlovéniában olcsóbb, mint Magyarországon. 2023. 6. hetén a legdrágább Bulgáriában volt: 257,22 EUR/100 kg hasított hideg súly.

Forrás:https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/serteshus-behozatal-kivitel-europai-unio-egyesult-allamok.767851.html

Részvény: