Novák Katalin közös képet posztolt Zelenszkij elnökkel

A magyar államfő Kijevben találkozott az ukrán elnökkel.

Valóban megérkezett Novák Katalin Kijevbe, erről tanúskodik az a fotó, amelyet a Facebook-oldalára töltött fel szombaton délelőtt.

Ezen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett áll, annak balján, míg a jobbján a belga kormányfő, Alexander De Croo. A magyar miniszterelnök nincs a képen, Orbán Viktor még egyszer sem utazott el Kijevbe a háború kezdete óta, míg más európai kormány- és államfők ezt jobbára megtették. A két jobb szélén Denisz Smihal ukrán miniszterelnök látható.

Novák annyit írt ehhez a Facebook-bejegyzéshez, hogy:

Itt vagyok Kijevben az ukrán elnök meghívására. Ahol baj van, ott segítünk.

A háttérben a Grain from Ukraine, vagyis Búza Ukrajnából felirat áll, ez egy, a harmadik világ országaiba gabonát szállító program, amelynek most szombaton van a megnyitója, az egykori pusztító ukrajnai éhinség, a holodomor emléknapján.

A köztársasági elnök éjszakai vonatút után szombaton reggel érkezett meg Kijevbe, erről az atv.hu írt reggel, diplomáciai forrásra hivatkozva. Azt pénteken délután írta meg az Index, hogy a köztársasági elnök az ukrán elnök meghívására Kijevbe utazik, ezzel ő a legmagasabb rangú magyar politikus, aki a háború sújtotta országba látogat.

Pénteken a hvg.hu a Sándor-palotától azt a tájékoztatást kapta, hogy az elnök programjairól a kellő időben tájékoztatják a nyilvánosságot. A hvg.hu információi szerint erre biztonsági megfontolások miatt várhatóan csak az utazást követően kerülhet sor.

Korábban Orbán Viktor nem élt a lehetőséggel, amikor még márciusban a cseh, a szlovén és a lengyel miniszterelnökök utaztak Kijevbe. A legmagasabb rangú kormányzati tisztviselő, aki átlépte az ország határát, az Nagy István agrárminiszter volt, és ő is csak Kárpátaljáig utazott. Korábban Orbán Viktor telefonon egyeztetett Zelenszkijjel, akkor az ukrán elnök meg is hívta a magyar kormányfőt Kijevbe, ám Orbán ezen látogatása egyelőre még várat magára.

Forrás:https://hvg.hu/itthon/20221126_Novak_Katalin_kozos_kepet_posztolt_Zelenszkij_elnokkel

Részvény: