A kétségkívül legnépszerűbb tory politikusnak tekinthető Ben Wallace még idejében besorolt Johnson mögé, vélhetően az ő népszerűségének az is a titka, hogy nem vesz részt a hatalomért folytatott iszapbirkózásokban.
Alig telt el másfél hónap Liz Truss hivatalba lépése óta, a Konzervatív Párt újra vezetési válságban van, és megint az a kérdés, hogy ki vezesse az országot miniszterelnökként, miután Truss bravúros gyorsasággal jött, látott és megbukott. A számba vehető jelöltek tábora ugyan népes, a Guardian még nyolc konzervatív politikust szedett össze egy írásában, akik ilyen vagy olyan szempontok alapján tudnának pályázni a kormányfői posztra, ugyanakkor, ha csak azokat vesszük figyelembe, akiknek nem csak matematikai esélyük van a győzelemre, akkor négy ember jöhet szóba. Pontosabban
Ben Wallace péntek délutáni besorolása a nevető harmadik szerepére pályázó Boris Johnson mögé háromra szűkítette a jelöltek számát.
Ha már említettük, itt van rögtön Boris Johnson, rutinos politikus, vezette már az országot, ráadásul a többiekhez képest nem is kifejezetten rosszul, talán ő volt a brit politikatörténet egyetlen olyan miniszterelnöke, akinek nem azért kellett távoznia a hatalomból, mert kudarcos politikus lett volna, hanem azért mert a stiklijeivel sarokba utáltatta magát a saját párttársaival is. Ha valami, akkor ez fogja megakadályozni a visszatérését is, hiszen már most, hogy kiderült, beszáll a miniszterelnöki posztért való versenybe, vagy egy tucat konzervatív parlamenti képviselő jelezte, hogy kilépnek a frakcióból, amennyiben Johnson nyerne.
Penny Mordaunt, a képviselőház elnöke, illetve korábban védelmi miniszter az egyik legnépszerűbb brit konzervatív politikus, ám az ő népszerűsége is onnan ered, mint a fentebb említett Ben Wallace-é, magyarán hogy a körülötte tomboló kaotikus őrület ellenére is rendesen ellátja a feladatát, ugyanakkor mindez már a nyáron sem volt elég számára a győzelemhez, és kérdéses, hogy ezúttal máshogy alakulhat-e a története.
A legtöbb esélye jelenleg annak a Rishi Sunaknak van, aki nyáron Truss-szal szemben maradt alul. Sunak kompetens politikusnak minősül, aki a Johnson-kabinet egyik húzófigurája volt pénzügyminiszterként, nem véletlen, hogy a miniszterelnök bukásához vezető eseménysort az ő lemondása nyitotta meg. Sunak a hidegfejű technokrata eklatáns példája, ugyanakkor az igen vagyonos családja kreatív adózási trükkjei túlságosan nagy rést jelenthetnek a pajzsán.
Forrás:https://hvg.hu/vilag/20221021_konzervativ_part_miniszterelnok_Johnson_Sunak_Mordaunt_Wallace