Népszava: Az EU két hónap haladékot ad Orbánéknak, hogy elkezdjék a korrupció felszámolását

Az európai uniós tagállamok brüsszeli nagykövetei szerdai ülésükön megállapodásra jutottak, hogy az Orbán-kormány december közepéig haladékot kap a Magyarország ellen indított jogállamisági eljárás befejezéséhez, tehát a pénzmegvonás elkerüléséhez szükséges intézkedések végrehajtására – írja a Népszava.

A lap szerint az állandó képviselők döntésére a miniszteri szintű EU Tanács fogja vita nélkül ráütni a hivatalos pecsétet várhatóan csütörtökön. Ez azt jelenti, hogy a 26 tagállam meg fogja várni, hogy az Orbán-kormány valóban végrehajtja-e a vállalásait az uniós pénzekkel elkövetett szabálytalanságok és csalások visszaszorítására, és csak azután fog határozni a felzárkóztatásra szánt EU támogatások egyharmadának befagyasztására tett javaslatról.

Az Európai Bizottság szeptember 18-án 3000 milliárd forint (7,5 milliárd euró) támogatást javasolt elvonni

Az eljárással összefüggő törvények egy részét már elfogadta az Országgyűlés, és a maradék is úton van a jóváhagyás felé, azokkal a gyakorlati lépésekkel együtt, amelyekre a kabinet szintén ígéretet tett Brüsszelnek. Orbánék vállalták, hogy november 19-ig meghozzák a szükséges döntéseket, amelyekről a decemberi tanácsi határozatig hátralévő egy hónapban az Európai Bizottság fog értékelést adni, hogy megfelelnek-e az elvárásoknak. A 27 tagú miniszteri testület minősített többséggel döntheti el, hogy jóváhagyja pénzmegvonási javaslatot vagy befejezi a procedúrát. A magyar kormány tagja nem vehet részt a szavazásban.

A Népszavának nyilatkozó EU-s forrás szerint a nagyköveti ülésen egyetlen tagállam képviselője sem kifogásolta a halasztásra tett előterjesztést, de többen felkérték az Európai Bizottságot, hogy november 19-e után alaposan elemezze majd a vállalások végrehajtását, és biztosan állapítsa meg, hogy az uniós költségvetést fenyegető veszélyek fennállnak-e még Magyarországon.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/10/12/europoli-haladek-orban-viktor-kormany-europai-unio-korrupcio-felszamolasa/

Részvény: