Nemhogy enyhítene, de szigorít Litvánia a Kalinyingrádba beengedhető árucikkek listáján

Litvánia hétfőn kiterjesztette a területén keresztül történő kereskedelem korlátozását a kalinyingrádi exklávéra, ahogy a korábban bejelentett európai uniós szankciók fokozatos bevezetése megkezdődött – közölte a Reuters szerint egy litván vámügyi szóvivő. A hétfő reggeltől szankcionált áruk közé tartozik a beton, a fa, az alkohol és az alkoholalapú ipari vegyi anyagok – mondta a tisztviselő.

Kelet-Európa északi részén, a Balti-tenger partján, Lengyelország és Litvánia közé ékelődve található egy csipetnyi Oroszország. Kalinyingrád (régi nevén Königsberg) Oroszország legnyugatibb szelete és egyetlen balti-tengeri kikötője, amely nem fagy be és télen is hajózható. A korábban Poroszországhoz tartozó 15 ezer négyzetkilométernyi területet 1946-ban csatolta el Németországtól a Szovjetunió. A 2010-es népszámlálás idején nagyjából egymillióan lakták, többségében oroszok.

Litvánia június 19-én közölte, hogy ezentúl nem engedik át az unió által szankcionált orosz termékeket, nyersanyagokat tartalmazó szállítmányokat, többek között a fémet, szenet és építési anyagokat sem. A Kreml heves reakciójában “példátlan, illegális lépésnek” nevezte a litván döntést, ami szerintük egyértelműen blokád.

Oroszország pénteken figyelmeztette Litvániát és az Európai Uniót, hogy „kemény intézkedéseket” hozhat velük szemben, ha nem indul újra az áruforgalom az orosz kalinyingrádi exklávé és a belső orosz területek között. A mostani litván lépésnek egészen biztos, hogy nem fognak örülni Moszkvában.

https://hvg.hu/gazdasag/20220711_Litvania_szankciok_szigoritas_haboru_Kalinyingrad

Részvény: