Nem tudni, hány ukrán menekült él Lengyelországban

Miközben arról viszonylag pontos adatok állnak rendelkezésre, hogy a háború kezdete óta hány ukrán menekült lépte át az ukrán-lengyel határt oda és vissza, azt nehéz megbecsülni, hányan maradtak közülük Lengyelországban.

Aháború kitörése óta több mint 3,2 millió ukrán menekült lépte át a lengyel-ukrán határt – legalábbis az ENSZ adatai szerint. Az biztos, hogy ez az egyik legnagyobb menekülthullám az európai történelemben, ám az nem egyértelmű, hogy ennek nyomán végül is hány Ukrajnából érkezett menekült tartózkodik az Lengyelországban – írja az adatokat böngészve a Notes from Poland.

A lengyel nagyvárosok szövetsége áprilisban közleményt jelentetett meg, amelyben azt állították, hogy az ország lakossága nyolc százalékkal emelkedett a menekülthullám hatására, ezen belül egyes városokban másfélszeres volt a növekedés. Valójában azonban a lengyel földön élő ukrajnai menekültek száma jóval elmarad hárommilliótól.

Ez a szám ugyanis a lengyel határőrségtől származik, amely a határt átlépőket veszi figyelembe. Ez azonban azt is jelenti, hogy például a segélyszervezetek határon át ide-oda utazó munkatársait is elszámolják újra és újra. A határőrség adataiból az is kiderül, hogy egymillióan visszatérhettek Ukrajnába, így maximum kétmillióval számolhatunk.

Mennyi lehet?

Ez sem igaz ugyanakkor mert nem veszi figyelembe, hogy sokan továbbutaztak Nyugat-Európába. A háború előtt Lengyelországban élt a legnagyobb ukrán diaszpóra, amelynek népességéből 600 ezren voltak bejelentve a lengyel társadalombiztosítási rendszerbe 2021-ben. A teljes teljes létszám ennek duplája lehetett.A legjobb információforrás valószínűleg a Ukrajnából frissen érkezőknek fenntartott speciális státuszt kérők száma. Ez lengyel igazolványt adott a menekülteknek lehetővé téve, hogy munkát vállaljanak, illetve a gyermekeik iskolába járjanak. Április 25-éig egymillióan éltek ezzel a lehetőséggel, folyamatosan csökkenő számban. Ez arra utal, hogy ha nem alakul ki újabb háborús góc a szomszédos országban, akkor május végéig minden menekült belép ebbe a rendszerbe, aki akar. #háború #menekült #lengyelország #ukrán #vendégmunkás

Részvény: