Holtan találtak egy pénzügyőr dandártábornokot március 6-án – írja értesüléseire hivatkozva Panyi Szabolcs. Az oknyomozó újságíró úgy tudja, hogy a férfi előző este egy exkluzív eseményen vett részt a somogyi Zselicvölgy Szabadidőfarmon, az összejövetelt a Rogán Antalhoz közel álló Demeter Tamás pénzügyőr altábornagy, a Nemeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese szervezte, a meghívottak között pedig NAV-vezetők, tábornokok, államtitkárok, helyettes államtitkárok és legalább egy fideszes országgyűlési képviselő is szerepelt.
A rendezvénnyel Demeter a friss altábornagyi előléptetését kívánta megünnepelni.
A később holtan talált férfit a buliban a biztonsági kamera nem sokkal éjfél előtt rögzítette utoljára. A holtteste Panyi szerint a birtokon lévő tóból került elő, állítólag fejsérüléseket találtak rajta.
„Sem a rendőrség, sem a NAV nem adott nyilvános tájékoztatást a halálesetről. Forrásaim egybehangzóan azt állítják, hogy a hatóságok értékelése szerint tragikus baleset történt egy átmulatott este végén, más lehetőség nem merült fel” – olvasható az újságíró bejegyzésében.
Panyi szerint azért nem kommunikáltak a történtekről, mert a híre bekavarhatott volna a kormányzatnak a pénzszállítókkal kapcsolatos ukránellenes kampányába. Már csak azért is, mert a NAV vezetésének éppen nagy erőkkel kellett volna nyomoznia az általuk vélelmezett pénzmosási ügyben, ehelyett azonban egy somogyi farmon buliztak.
Az ügyben megkerestük a NAV-ot, ha válaszolnak, közöljük.
