NATO-főtitkár: Az ukránoknak szükségük van fegyverre, ez az igazság

A nukleáris elrettentés fontosságáról, Észak-Koreáról, valamint Ukrajna katonai támogatásáról beszélt hétfőn Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Szöulban, írja az MTI. Dél-koreai látogatásának második napján a főtitkár a többi között kitért arra, hogy a nukleáris elrettentés mindaddig szükséges lesz, míg autoriter államok nukleáris fegyvereket birtokolnak, és fejlesztenek.

Leszögezte: a NATO-tagországok a nukleáris elrettentés erejével képesek védelmet nyújtani azon szövetségeseiknek, akik nem rendelkeznek nukleáris fegyverekkel, példaként pedig Dél-Koreát hozta fel, melyet az Egyesült Államok nukleáris hadereje véd.

Mindezt azért tesszük, hogy elejét vegyünk a nukleáris fegyverek terjedésének

– tette hozzá a Koreai-félsziget geopolitikai helyzetét vizsgáló, szöuli székhelyű Csej kutatóintézet rendezvényén tett felszólalásában. Hangsúlyozta egyúttal: a világ veszélyesebb hely lenne, ha egyes NATO-tagországok, köztük Franciaország és az Egyesült Államok megszabadulna saját nukleáris arzenáljától a Kínából, Észak-Koreából és Oroszországból érkező fenyegetés közepette.
Stoltenberg egyúttal sürgette Dél-Koreát, növelje az Ukrajnának szánt katonai támogatás mértékét.

Jóllehet kiemelte, hogy a kérdésben a végső döntés a szöuli kormányt illeti, emlékeztetett arra, hogy több ország, mely korábban szigorúan ellenezte a fegyverexportot, megváltoztatta álláspontját Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja nyomán.

Ha nem akarjuk, hogy az önkény és a zsarnokság arasson győzelmet, akkor az ukránoknak szükségük van fegyverre, ez az igazság

– jelentette ki a főtitkár. Stoltenberg felhívta a figyelmet: rendkívül fontos, hogy Oroszország ne nyerje meg ezt a háborút, egy orosz győzelem ugyanis azt az üzenetet közvetítené más országoknak, például Kínának, hogy erővel is elvehetik azt, amire igényt tartanak.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2023/01/30/orosz-ukran-haboru-percrol-percre-elo-tudositas-januar-30/#nato-fotitkar-az-ukranoknak-szukseguk-van-fegyverre-ez-az-igazsag

Részvény: