NATO-bővítés: Putyin nem, Erdogan viszont vétózhat, egy kis magyar kavarással

Erdogan török elnök megvétózná Finn- és Svédország belépését a NATO-ba. A felvételi kérelemről döntöttek az északiak, de Szijjártó Péter szerint tekintettel kell lenni a törökökre. Putyin örülhet ennek a török-magyar szolidaritásnak, mert így most nem kell nukleáris fegyverekkel riogatnia a finneket, ahogyan azt egy orosz honatya tette pár napja. Bár Putyin szerint a finn és a svéd NATO-tagság nem fenyegeti Moszkvát, a hét végén azért leállították az orosz áramexportot Finnország felé.

Történelminek nevezte a Financial Times azt a finn és svéd döntést, hogy a két eddig semleges állam kéri a felvételét az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe, azaz a NATO-ba. A finn köztársasági elnök, Sauli Niinistö és a miniszterelnök, Sanna Marin hivatalosan is bejelentették az északi állam belépési szándékát május 15-én vasárnap. Niinistö pedig kedden Stockholmba utazott, hogy egyeztessen svéd partnereivel.

A svéd parlament hétfőn támogatta ugyanis a NATO-csatlakozást. A svéd miniszterelnöknő, Magdalena Andersson előbb kormányfőként, majd pedig a kormánypárt, a szociáldemokraták vezetőjeként jelentette be, hogy a belépést támogatják, és Finnországgal együtt akarnak csatlakozni a NATO-hoz.

Ez valóban történelmi jelentőségű váltás, hiszen a svéd szociáldemokraták hosszú évtizedek óta a semlegesség mellett kardoskodtak. Svédország pedig másfél évszázada követi ezt a politikát. Ann Linde külügyminiszter most ennek vetett véget, amikor kedden aláírta Svédország tagfelvételi kérelmét a NATO-ba.

A finn parlament, az Eduskunta is támogatta 188:8 arányban a NATO-belépést kedden. Ez az arány még a vártnál is jobb lett, mert a korábban itt is hezitáló szociáldemokraták egyöntetűen megszavazták az előterjesztést. Sőt még a Finn Baloldali Szövetség, az exkommunistákat és szélsőbalosokat összefogó tömörülés is 9:6 arányban megszavazta a NATO-csatlakozást. Pedig eddig úgy tűnt, ők inkább ellenzik ezt a lépést.A hat szélsőbalos nemmel szavazóhoz két szélsőjobbos (köztük egy közismerten putyinista honatya) is csatlakozott, így alakult ki a nyolctagú „ellenzők” tábora az Eduskuntában.

https://24.hu/kulfold/2022/05/18/orosz-ukran-haboru-finnorszag-svedorszag-nato-erdogan-veto/

#Erdogan #NATO #Finnország #Svájc #Oroszország

Részvény: