Nagy a baj: veszélyben az európai autók biztonsága – már Ursula von der Leyennél kopogtatnak

Európai szervezetek koalíciója nyílt levélben tiltakozik az Európai Bizottság elnökénél az amerikai járműbiztonsági szabványok esetleges elismerése ellen. A szakértők szerint ez súlyosan veszélyeztetné az európai közlekedésbiztonságot és tisztességtelen versenyt eredményezne az autópiacon – írta meg az ETSC.

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) és több vezető európai szervezet közös levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez. A dokumentumban határozottan kérik, hogy az Egyesült Államokkal folytatandó kereskedelmi tárgyalásokon utasítsák el az amerikai járműbiztonsági és környezetvédelmi szabványok kölcsönös elismerését.

A levél aláírói között közlekedésbiztonsági, fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi szervezetek képviselői egyaránt megtalálhatók.

Érvelésük szerint az amerikai szabványok elfogadása aláásná az EU egységes piacát és veszélyeztetné az autóbiztonságot.

Rámutatnak, hogy az európai járművek jelentősen biztonságosabbak amerikai társaiknál, különösen a 2022-ben bevezetett új EU-s szabványok óta.

A szakértők hangsúlyozzák, hogy az EU és az USA járműszabványai közel sem egyenértékűek. Egy korábbi iparági tanulmány szerint az európai modellek átlagosan 33 százalékkal biztonságosabbak a súlyos sérülések kockázata szempontjából a frontális-oldalsó ütközéseknél. Az Egyesült Államokban ráadásul nincsenek kötelező biztonsági előírások a gyalogosvédelemre vonatkozóan.

A statisztikák is beszédesek:

2013 óta az EU-ban 16 százalékkal csökkent a közúti halálesetek száma, míg az USA-ban 25 százalékkal nőtt.

Az amerikai gyalogos- és kerékpáros-balesetek adatai még aggasztóbbak: a gyalogos halálesetek 48 százalékkal, a kerékpáros halálesetek pedig 53 százalékkal emelkedtek az elmúlt évtizedben.

A koalíció nyomatékosítja: bár megértik a konstruktív megoldás és a kereskedelmi háború elkerülésének szükségességét, az európai polgárok közúti halálesetektől és súlyos sérülésektől való védelme nem lehet alku tárgya.

Részvény:
, ,
Megtekintések száma : 60