Mutatjuk, hányan vettek részt a pedagógussztrájkban

A korábbi húszezres becslésnél többen, csaknem 27 ezren vettek részt a január végi figyelmeztető sztrájkban. A pedagógusok már a következő munkabeszüntetés előkészítésén dolgoznak, a még elégséges szolgáltatásokról pénteken szeretnének megegyezni a kormánnyal.Az összesítés szerint a január 31-i kétórás figyelmeztető sztrájkban 26 782 fő vett részt – közölte Facebook-oldalán a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). 

Utóbbi kiemelte: ebben nincsenek benne azok a munkavállalók, akik valamilyen okból (betegállomány, karantén, délutáni műszak stb.), bár szerettek volna, de nem volt rá lehetőségük, hogy ténylegesen bekapcsolódjanak a sztrájkba. Ők szolidaritásnyilatkozatokat küldtek. Ezek összeszámolása még folyamatban van.

A folyamatos kavarás, a tankerületi központoktól még a mai napon is érkező zavaros és jogsértő utasítások a sztrájkolók által meg nem tartott órák és a szülők által otthon tartott tanulók adminisztrálásáról a KRÉTA rendszerben, nyilvánvalóan azt a célt szolgálják, hogy ne legyen nyoma a sztrájk miatt meg nem tartott óráknak

– jelentette ki a szakszervezet.

Mint ismert, január 31-én figyelmeztető sztrájkot tartottak a pedagógusok, a diákoknak az első két órájuk maradt el. A munkabeszüntetés az Emmi szerint jogszerűtlen volt, ám a szakszervezetek úgy vélik, hogy ezt csakis kizárólag a bíróság mondhatja ki.

Várjuk a másodfokon eljáró bíróság döntését, a minisztérium fellebbezésének elbírálását, melynek ezen a héten meg kell születnie a hatályos jogszabályok szerint

– emelte ki a PDSZ.

Mint ismert, a pedagógusok a januári tízszázalékos pótlékemeléssel elégedetlenek, ennél komolyabb bérrendezésért, és a munkaterhek csökkentéséért harcolnak. A szakszervezetek már decemberben is arról beszéltek, hogy amennyiben a kormánnyal továbbra sem sikerül ezekben a kérdésekben megegyezni, akkor március 16-ra újabb, határozatlan ideig tartó sztrájkot szerveznek.

A PSZ és a PDSZ képviselői pénteken ismét tárgyalnak az Emberi Erőforrások Minisztériumában, a fejleményekről természetesen mi is beszámolunk.

https://index.hu/belfold/2022/02/10/sztrajk-pedagogusok-oktatas-psz-pdsz/

Részvény: