Moszkva: Az új amerikai atomfegyverek felvonultatása alacsonyabbra teszi a nukleáris köszöböt

Oscar Seara, az amerikai védelmi tárca szóvivője szerint a B61es bomba fejlesztése nem függ össze az ukrajnai eseményekkel.

Oroszország közölte szombaton, hogy a korszerűsített amerikai B61 harcászati atomfegyverek gyorsított felvonultatása az európai NATO-támaszpontokra alacsonyabbra teszi a „nukleáris küszöböt”, és ezzel Oroszország is számolni fog a katonai tervezésben.

„Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az atomfegyverek – így az Európában lévő szabadesésű bombák – korszerűsítésére vonatkozó terveket – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a RIA-Novosztyi orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva.

Oroszországnak mintegy 2000 működőképes harcászati atomfegyvere van, míg az Egyesült Államoknak mintegy kétszáz, ezek fele olaszországi, németországi, törökországi, belgiumi és hollandiai támaszpontjain.

Politico írta szerdán, hogy az Egyesült Államok egy zártkörű NATO-tanácskozáson közölte: felgyorsítja a B61 korszerűsített változata, a B61-12 telepítését; a tervezettnél több hónappal korábban, decemberben érkeznek az Európában lévő amerikai támaszpontokra.

A B61-12 gravitációs bomba atomtöltete kisebb, de az új változat pontosabb, bizonyos mértékben a levegőben is képes manőverezni az Amerikai Tudósok Szövetségének 2014-ben megjelent tanulmánya szerint.

A Pentagon közölte, hogy nem kívánja megvitatni az amerikai atomarzenál részleteit, és a Politico cikkének megállapítása annyiban téves, hogy az Egyesült Államok régóta tervezi a B61 atombombák korszerűsítését.

Oscar Seara, az amerikai védelmi tárca szóvivője e-mailben közzétett közleményében leszögezte, hogy a bomba fejlesztése semmiképpen sem függ össze az ukrajnai eseményekkel, és egyébként sem gyorsították fel.

Grusko azt is közölte, hogy Oroszország figyelembe fogja venni az ilyen bomba bevetésére alkalmas Lockheed Martin F-35 vadászgépeket is.

Az Egyesült Államok csütörtökön közzétett, nukleáris fegyverekkel foglalkozó jelentése szerint növelik a nukleáris elrettentést F-35 gépekkel, B61-12 bombákkal és atomtöltettel felszerelt légi indítású robotrepülőgépekkel.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20221029_amerikai_atomfegyverek_nuklearis_koszob

Részvény: