Mossa kezeit Oroszország

Oroszország visszautasította a vádakat, amelyek szerint az ukrajnai inváziója komoly veszélyt jelentett a globális élelmezésbiztonságra – írja a BBC alapján a HVG.

Anyugati országok azzal vádolják az orosz hadsereget, hogy világszerte milliók élelmiszer-tartalékát tartja túszul. A háború elzárta Ukrajna fő kikötőit a Fekete-tengeren, ami súlyosan befolyásolja a világ élelmiszer-ellátási láncait. Ukrajna jelentős búzaexportőr, de most több millió tonna gabona nem jut el olyan külföldi országokba sem, melyeknek sürgősen szükségük lenne rá – írja a hvg.hu a BBC alapján.

A moszkvai külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova ezzel szemben teljesen alaptalannak nevezte a nyugati vádakat, miszerint „minden bajnak a különleges katonai művelet az okozója”, valamint azt is tagadta, hogy Oroszország külföldi hajókat blokkol a Fekete-tenger és az Azovi-tenger kikötőiben.

„A fennálló negatív tendenciák fő okozói a Nyugat oroszellenes szankciói, amelyek a kapcsolatok megszakadásához vezettek a globális logisztikai és közlekedési infrastruktúrában” – mondta.

Zaharova szerint a mezőgazdasági termékek árának emelkedése 2020-ban kezdődött, „és semmiképpen sem az ukrajnai különleges katonai művelet következménye”. 

https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/gabona-elelmiszertartalek-szankcio-ukrajna-oroszorszag.753279.html #ukrajna #ukrán_válság #orosz #oroszország #szankció

Részvény: