Menczer: Magyarország tartja magát az „egy Kína” elvhez

A magyar külpolitika továbbra is következetesen tartja magát az „egy Kína” elv alkalmazásához – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára FACEbook-bejegyzésében kedden. Az „egy Kína” elv szerint Tajvan a Kínai Népköztársaság része.

Őszintén reméljük, hogy a Tajvan körüli helyzet nem fog eszkalálódni és a világ meghatározó hatalmai minél előbb visszatérnek a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló együttműködéshez,

fogalmaz Menczer Tamás.

A politikus hangsúlyozza, hogy a magyar külpolitika fókuszában hosszú hónapok óta a béke áll. A kormány álláspontja szerint a szomszédban zajló háborúra, az általa okozott szenvedésekre és gazdasági bajokra csak a béke jelenti a megoldást.

Ugyanakkor aggodalommal tölti el a kormányzatot, hogy a világ más tájain is biztonsági válságok, feszültségek ütik fel a fejüket. „A jelenlegi helyzetben egyáltalán nem hiányzik nekünk az, hogy a világ két meghatározó nagyhatalma konfliktusba kerüljön egymással, még ha a konfliktus földrajzilag messze is helyezkedik tőlünk” – tette hozzá a bejegyzésében Menczer Tamás.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/08/09/kina-tajvan-magyarorszag-menczer-tamas-nyilatkozat/

Részvény: