Megvan az első régiós ország, amely teljesen levált az orosz energiáról

Honlapján jelentette be a litván energiaügyi minisztérium, hogy a Nord Pool európai áramtőzsde leállítja az egyetlen balti importőrétől, az Inter RAO-tól származó orosz villamosenergia kereskedelmét. Ez azt jelenti, hogy vasárnaptól Litvánia teljesen le lesz vágva az orosz energiaforrásokról, sem áram, sem kőolaj, sem földgáz nem érkezik majd az orosz piacról az országba.

Az ország energiaügyi minisztere, Dainius Kreivys hangsúlyozta, hogy ez nem csak az energiafüggetlenség felé tett fontos lépés, de egyben szolidaritásuk jele is Ukrajnával. „Le kell állítani az orosz háborús gépezet finanszírozását” – idézi a 444.hu a minisztert.

A miniszter egyben kiemelte azt is, hogy elérhető a teljes energiafüggetlenség Litvánia számára, csak ehhez szinkronizálni kell a rendszereiket, és a tervek szerint helyben előállított zöld energiával tudják majd kielégíteni az ország áramigényét, sőt, még áramexportőrré is válhatnak.

Az ország földgáz-igényét amerikai LNG-vel látják el, míg áramot jelenleg Svédország, Lettország és Lengyelország felől is kapnak. Az ország egyetlen olajimportőre, az Orlen Lietuva már több mint egy hónapja jelezte, hogy nem hajlandóak többé orosz kőolajat venni.

https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/litvania-oroszorszag-energia-aram-haboru-orosz-ukran-konfliktus.752785.html #litvánia #energia #áram #áramellátás #orosz #orosz_szankciók #háború #orosz-ukrán #földgáz #kőolaj #energetika

Részvény: