Megtorlással fenyegetőzött Putyin, ha rakétákat telepítenek Ukrajnába

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden óva intette attól a NATO-t és az Egyesült Államokat, hogy csapatokat vagy rakétákat telepítsenek Ukrajnába, vörös vonalnak nevezve ezt, amelyre azonnali katonai választ kell adniuk – írja a New York Post.

Putyin megjegyezte: reméli, a nyugati akciókra nem kerül sor, hanem a józan ész, illetve a saját országaik és a nemzetközi közösség iránti felelősség fog győzni.

Az orosz elnök hozzátette, ha megtorlás szükséges, bevetik a néhány napja tesztelt szuperfegyverüket, a Cirkon nevű hiperszonikus manőverező robotrepülőgépet is, amely a hangsebesség kilencszeresére képes.

Ha egy csapásmérő rendszer megjelenik Ukrajna területén, a repülési idő 7–10 perc, hiperszonikus fegyver bevetése esetén 5 perc – vázolta fel Putyin.

Mit tegyünk egy ilyen forgatókönyv esetén? Akkor valami hasonlót kell majd létrehoznunk azokkal szemben, akik ilyen módon fenyegetnek minket. És ezt már most megtehetjük

– jelentette ki az orosz elnök.

Putyin azután nyilatkozott, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter lett kollégájával Rigában tárgyalt, ahol kijelentette, Oroszország minden újabb agressziója komoly következményeket váltana ki. Hozzátette, a határ közelében történő csapatösszevonások állandó részét képezik a Kreml forgatókönyvének egy ország destabilizálására.

Az Egyesült Államokat aggasztja, ami Ukrajna határánál történik

– jelentette ki Blinken, hozzátéve, hogy Oroszország nagy árat fog fizetni, ha még egyszer erőszakot alkalmaz az ukrán nemzet függetlensége ellen.

Közben az ukrán miniszterelnök, Denisz Smihal megerősítette, titkos információik vannak arról, hogy Oroszország áll azon tervezett államcsíny mögött, amelyről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten beszélt, és amelynek célja a nyugatpárti ukrán vezetés eltávolítása lett volna.

https://www.portfolio.hu/global/20211201/megtorlassal-fenyegetozott-putyin-ha-raketakat-telepitenek-ukrajnaba-513782?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Részvény: