Megszólalt Putyin: elmondta, miért nem állja a versenyt a Nyugat

A Nyugat azért vezet be törvénytelen szankciókat az energiaágazatban, mert nem tud helytállni a versenyben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Oroszországi Energiahét nemzetközi fórum csütörtöki plenáris ülésén.

A Nyugat nem akar konkurenciát, mert nem tud helytállni benne, gyakran veszít a tisztességes versenykörülmények között, és diszkriminációhoz folyamodik, amit a vélt euroatlanti szolidaritásnak, az emberi jogokért folytatott küzdelemnek vagy valami másnak az álarcában tüntet fel. Sokféle ürügyet talál erre

– hangoztatta az elnök.

Putyin szerint a Nyugat azt gondolta, hogy elzárhatja a nemkívánatos országok elől az energiapaci szolgáltatásokhoz – az innovatív termelési megoldásokhoz, a logisztikához, a szállítás biztosításához és a fizetési rendszerhez – való hozzáférést. Ezzel azonban az alternatív megoldásokat ösztönözte, amelyek ma már szinte függetlenek a külső befolyástól – jelentette ki.

Az államfő egyebek között azt is elmondta, hogy Oroszországban rekordütemben növekszik az energiafogyasztás, ami a gazdaság fellendülését jelzi.

Mint mondta, a bővülés az évtized végéig évente átlagosan két százalék lesz, ami megfelel a globális átlagnak.

Az orosz vezető hangot adott álláspontjának, miszerint a többpólusú fejlődési modell kialakulása a 21. század egészére vonatkozó globális növekedési hullámot indít el, amely nem Európában és Észak-Amerikában fog összpontosulni, hanem a BRICS-országokban és azokban az államokban, amelyek csatlakozni kívánnak hozzájuk. Emlékeztetett rá, hogy amíg 1992-ben a G7-csoport részesedése a világ GDP-jéből 45 százalék volt, addig a BRICS-országoké csak 22 százalék.

2023 végére a G7-ek részesedése 30 százalékra csökkent, a BRICS-országoké pedig 36 százalékra nőtt.

Közölte, hogy Oroszország a tömörülés többi tagjával most egy saját fizetési rendszer létrehozásán dolgozik, a teljes külkereskedelem önálló kiszolgálása érdekében. Azt ígérte, hogy a növekedési központtá vált és távlatosan azzá váló országok számára „hatékony és független fejlesztési platformot” fognak kialakítani. Az Oroszországi Energiahetet hetedik alkalommal rendezik meg, az eseményen az idén több mint 50 országból négyezernél is nagyobb számú részvevő érkezett. A fórumnak, amelyen jelen van a tálibok küldöttsége is, a fő témája most az energiaügyi együttműködés a többpólusú világban. Ahogyan hétfőn megírtukVlagyimir Putyin orosz elnök a BRICS-országok energiapiaci szerepének növelését szorgalmazta, hogy ellensúlyozza a nyugati befolyást a globális energiaszektorban.

Részvény: